Szárnyait bontogatja a General Motors

Vágólapra másolva!
Sikerült egyezségre jutnia a General Motorsnak az Ally Financial-lel, hogy az utóbbi eladja nemzetközi finanszírozási egységeit az autógyártónak. Az üzlet mindkét fél számára előnyös, ugyanis Amerika legnagyobb autóipari cége ezzel növelni tudja Észak-Amerikán kívüli terjeszkedését, míg az autólízingekkel és hitelekkel foglalkozó Ally Financial törleszteni tud a kormány felé fennálló adósságából.
Vágólapra másolva!

Megállapodásra jutott a General Motors az Ally Financial-lel, hogy az USA legnagyobb autógyártója 4,2 milliárd dollárért megvásárolja a pénzügyi társaság nemzetközi operációit. Az ügylet keretén belül az európai és latin-amerikai részlegek kerülnek a General Motors tulajdonába, továbbá az Ally 40 százalékos részesedése egy kínai autókölcsönökkel foglalkozó közös vállalkozásban is a GM-re száll.

Az autóüzletek pénzügyi finanszírozását végző Ally Financialban az USA kormánya 74 százalékos részesedéssel rendelkezik, a társaság még a 2008-2009-es válság során kapott egy 17,2 milliárd dolláros segélycsomagot. Hogy ezt vissza tudják fizetni, idén májusban jelentették be, hogy eladnák nemzetközi üzleteik egy részét. A General Motors-szal kötött egyezség, és két korábbi értékesítés eredménye után az Ally a kormánnyal szemben fennálló tartozása közel kétharmadát fogja tudni törleszteni.

A vállalat még októberben adta el egyik kanadai egységét 4,1 milliárd dollárért a Royal Bank of Canadának, míg egyik mexikói, biztosításokat intéző részlegük az Ace LTd.-hez került 865 millió dollárért. A társaság az üzletek megkötése után jelentősen erősíteni tudta pénzügyi helyzetét is.

A General Motors a lépéssel többek között európai és latin-amerikai értékesítéseit szeretné növelni és támogatni azt a finanszírozáson keresztül. Az öreg kontinensen zajló üzletmenetére rá is férne az erősítés, ugyanis tavaly 122 millió dolláros veszteséget ért el a cég a régióban. Ezen túl a kínai befolyásszerzéssel a világ második legnagyobb autópiacára is be tudnak törni, ahol jelentős részesedést kívánnak elérni.

Emellett újraindíthatják a vevőknek nyújtott pénzügyi hitelek, lízingek nyújtását, amit 2006-ban építettek le, mikor eladták az ezzel foglalkozó GMAC részlegüket a Cerberus Capital kockázati tőke társaságnak. Nem mellékes az sem, hogy így személyesebb kapcsolatot tudnak kialakítani vevőikkel, ami hosszú távon mindenképpen előnyös lehet a társaság számára.

A General Motors menedzsmentje arra számít, hogy az Ally Financial üzleteinek átvételével 300-400 millió dollárral tudják majd növelni adózás előtti eredményüket. Ezen kívül a pénzügyi társaságuk eszközeinek nagysága megduplázódik, és 33 milliárd dollárt fog kitenni, míg forrásaik 27 milliárd dollára fognak nőni.

A tranzakciót az év végéig szeretnék lezárni a felek, de még a hatóságoknak is rá kell bólintaniuk az ötletekre. A General Motors papírjai az utóbbi fél évben 21 százalékot emelkedtek, és 24,6 dolláron állnak, ami még így is elmarad a 2010-es részvénykibocsátáskori 34,26 dolláros árfolyamtól.

General Motors (NYSE)

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]