Bénáznak a politikusok, rohanunk a szakadék felé

Vágólapra másolva!
Nem haladnak a tárgyalások az amerikai költségvetési szakadék megoldásáról, a demokraták egyik vezetője szerint csak kis előrelépéseket tettek, hogy elkerüljék a jövőre drasztikus gazdasági visszaesést okozó szakadékot. A tegnapi bejelentés rögtön derékba törte az amerikai tőzsdék tétova emelkedését.
Vágólapra másolva!

Látványosan kedvét szegte tegnap az amerikai tőzsdéknek Harry Reid, a demokraták szenátusi vezetője, aki kijelentette, a "költségvetési szakadékról" szóló tárgyalások egyelőre nem hoztak jelentős előrelépést. A politikus szerint a szakadékot okozó törvényekről szóló megállapodásnak egyúttal az államadósságplafon megemelését is magába kellene foglalnia.

Tegnap szintén nyilatkozott a szenátusi republikánus vezető, Mitch McConnell, aki viszont inkább Barack Obamát vette célba, és felszólította, hogy fejezette be végre a választási kampányt, és rukkoljon elő egy megoldási javaslattal a költségvetési szakadékra.

A két nyilatkozat, de különösen Reid kijózanító őszintesége ismét világosan felhívta a figyelmet arra, hogy a politikusok nem tudták egyelőre félretenni a nézetkülönbségeiket, hiába fogy vészesen az idő a megállapodásra. A két amerikai pártnak december végéig kellene tető alá hoznia egy megállapodást a költségvetési hiány lefaragásáról és az államadósság növekedésének megfékezéséről.

Ha nem jön össze, akkor automatikusan életbe lép egy mintegy 600 milliárd dolláros megszorítási csomag, drasztikus kiadáscsökkentésekkel és jelenetős adóemelésekkel. A drasztikus megszorítás ugyanakkor jelentős gazdasági visszaesést eredményezne 2013-ban, így kulcsfontosságú, hogy valami kompromisszumos megoldás szülessen.

A piaci reakció is arra utal, hogy a költségvetési viták miatti bizonytalanság még kellemetlen hullámokat vethetnek még decemberben. A vezető amerikai indexek mindegyike megbillent Harry Reid kijelentésére, a Dow ugyan már ekkor is hajszálnyi mínuszban mozgott, de a Nasdaqot és az S&P500-at kifejezetten a nyilatkozat lökte a negatív tartományba.

S&P500 Index (1 perces)

Mi az a "fiscal cliff"?

A "fiscal cliff" a sajtó által kitalált elnevezés egy automatikus kiadáscsökkentő és adóemelő csomagra, ami akkor lép hatályba 2013. január 1-jén, ha az amerikai Kongresszus nem tud megegyezni egy deficit- és adósságcsökkentési tervről. A helyzet ugyanis az, hogy az USA törvényeibe olyan gátakat építettek az állam eladósodása ellen, amelyek egy bizonyos adósságszint elérése esetén (adósságplafon) automatikusan adókat emelnek és kiadásokat csökkentenek a költségvetési helyzet és az eladósodás visszaszorítására.

A politikusok az elmúlt években többször is megemelték ezt az adósságplafont, hogy ne kerüljön sor az automatikus megszorításokra. 2011 nyarán azonban minden korábbinál nagyobb vita bontakozott ki a Republikánusok és a Demokraták között, mely végül az utolsó pillanatban egy nehéz egyezséggel végződött és tovább emelték a plafont. 2012 végére azonban ez a megemelt plafon is veszélybe került, így újra napirenden van a pártok vitája.

Az amerikai CBO (Congressional Budget Office) nemrégiben publikált elemzéséből kiderül, hogy az esetleges automatikus megszorító csomag 560 milliárd dolláros deficitcsökkentő hatással járhat, s már 2013 első felében recesszióba taszítja az Egyesült Államokat.

Az elemzés szerint a költségvetési hiányt mintegy 607 milliárd dollárral (a GDP 4 százaléka) csökkentené a hatályba lépő intézkedéscsomag. Azonban a gyengülő gazdasági aktivitás következményeit is belekalkulálva összességében 560 milliárd dollárnyi pozitív hatása lehet az intézkedéseknek a CBO becslése szerint.

A csomag életbe lépése esetén a megszorítások növekedés romboló hatása miatt 2013 első félévében minden bizonnyal recesszióba süllyedhet az amerikai gazdaság. Éves szinten 1,3 százalékos zsugorodás következhet be az első hat hónapban, míg az egész évet tekintve összességében 0,5 százalékos növekedést jelez előre a tanulmány. Idén a harmadik negyedévben 2 százalék volt az évesített GDP növekedés.