Vágólapra másolva!
Jelentős javulást mutatnak az európai tőzsdék a nap végére, és a kezdeti stagnálás után határozott, 1 százalék körüli erősödésban tanyáznak az indexek. A jó hangulatot az újra kudarcba fulladt EU-csúcs sem tudta elrontani, mivel a befektetők optimizmusát a hétfői görög segélycsomagról szóló, vélhetően kedvező döntés fűtheti. A jó teljesítményt látva Amerikában is emelkedésnek indultak az indexek a rövidített napon, és két és fél hetes csúcsokon mozognak. Itthon a BUX a külföldi börzék segítségével ki tudott kecmeregni a negatív tartományból, és kisebb pluszban zárta a hetet.  
Vágólapra másolva!

Kéthetes csúcsok közelében az európai indexek

Erősödésnek indultak az európai tőzsdék a folytatódó EU-csúcs hírére. Az Unió 2014-2020-as költségvetéséről azonban ma sem sikerült megállapodni, de a befektetők kedvezőnek ítélhetik az érintettek által tett erőfeszítéseket. Tekintve, hogy a kérdés megoldása nem olyan sürgős, a piaci szereplők sem aggódnak a mai kudarc miatt.

A jó hangulatot inkább az segítheti, hogy újabb lépéssel került közelebb Görögország a mentőcsomaghoz, miután közeledtek az álláspontok a Valutaalap és az EU között. Az IMF elfogadhatónak tartja azt, ha a görög GDP-arányos adósságráta 124 százalékra csökken 2020-ra, így valószínűleg egyezség születik a hitelrészletről a hétfői ülésen.

Ezen kívül a német gazdasági hangulatindex is kellemes meglepetést okozott. Ezek következtében enyhe pluszokat lehet látni az európai tőzsdéken, ahol az indexek napi maximum értékük körül mozognak. Ha megtartják előnyüket az indexek zárásra, kéthetes csúcsukon várhatják majd a hétvégét.

Forrás: [origo]

A DAX-ot többek között a Volkswagen erősíti, mely 50 milliárd eurós beruházásokat tervez végrehajtani abból a célból, hogy a világ legnagyobb autóipari szereplőjévé váljon. A cég papírjai 0,4 százalékos pluszok után újra történelmi csúcsuk közelében tanyáznak.

A Banco Santander nem mutat jelentős elmozdulást, és a céggel kapcsolatban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a sikeres mexikói IPO után újra részvénykibocsátással próbálkozhat a társaság, ezúttal New-York-ban.

1,7 százalékos mínuszban kereskednek az EADS (Euronext Paris) részvényeivel, mivel a Handelsblatt információi szerint az Airbus repülőgépeket gyártó francia társaságban a német állam 12 százalékra növelné részesedését.

Volkswagen (Xetra)

Forrás: [origo]

Európa húzta fel a BÉT-et

A külfödi tőzsdék erősödésének köszönhetően a BUX is kimászott a gödörből, és a blue-chipek vezetésével 0,7 százalékos pluszban fejezte be a hetet. A magyar részvényindex ezzel illeszkedett régiós társai teljesítményéhez, ahol a legjobban a cseh piac mozgott.

Forrás: [origo]

A magyar befektetők hangulatát kezdetben elronthatta a Reuters által megkérdezett elemzők nyilatkozata. A szakértők 1,3 százalékos recesszióra számítanak idén Magyarországon, míg a jövő évi prognózis 0,4 százalékról 0,2 százalékra módosult.

A MOL nagyot rallizott ma, miután a Wood és az UBS után a Raiffeisen is rontott az olajpapírra vonatkozó ajánlásán. A társaság kilátásai a nemrég bejelentett harmadik megszorítócsomagban elfogadott Robin Hood adó miatt romlottak, ugyanis a korábbi elemzésekhez képest ez jóval nagyobb terhet róhat az olajvállalatra. A részvények reggel lefelé indultak el, de a veszteségek napközben eltűntek, és végül 1 százalékkal került feljebb a papírok árfolyama.

Az OTP is nagyot fordult ma, a kezdeti mínuszok után napi maximuma körül, 1,6 százalékos pluszban tudott zárni. A bankpapírt kissé segíthette az is, hogy a Goldman Sachs megemelte célárfolyamát a részvényekre.

A Richter jelentősen elgyengült nap végére, 0,7 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A gyógyszergyártó papírjaival amúgy is érdemes óvatosan bánni, az MSCI indexből való kiszorulás után bekövetkező kényszerű eladások nagy része valószínűleg még hátravan.

A másik gyógyszergyártó, az Egis is rosszul teljesített ma, és 0,9 százalékot vesztett az értékéből.

A kisebb társaságok közül az E-Star is fel-le ugrált a hét utolsó napján, végül 2,5 százalékos pluszban állapodott meg. Az energiaszolgáltató vállalat tegnap újabb kötvényeket vett vissza, amivel a menedzsment fő célja a cég működésének fenntartása lehet.

A forint kissé elgyengült a hét végére a főbb devizák ellenében, de még így is megtudta tartani elmúlt napokban megszerzett előnyét. Az euróval szembeni jegyzések 280 körül mozognak, míg a dollár/forint kurzusa a BUX-al jó teljesítményének köszönhetően kerültek lejjebb, és a 216-os szint alatt tanyázik. Egy svájci frankért pedig változatlanul 232,3 forintot kérnek a bankközi devizapiacon.

EURHUF

Forrás: [origo]

Erősödést hoz a Fekete Péntek Amerikában

Visszatértek a befektetők a Hálaadásról a parkettekre egy rövid időre, és valószínűleg nem bánták meg, hogy így tettek, ugyanis emelkedésnek indultak a főbb részvényindexek Amerikában. A piaci szereplők jó kedvét a hétfőn valószínűleg elfogadásra kerülő görög mentőcsomag, a kedvező német gazdasági hangulatindex, és az európai tőzsdék erősödése fűthetik.

A Dow Jones 0,9 százalékos növekedés után már több mint 100 ponttal került feljebb, és a többi indexel együtt 2,5 hetes csúcsán tanyázik. A legjobban eddig a Nasdaq mozog, mely 1 százalékot tudott eddig emelkedni.

Forrás: [origo]

Az S&P szektorai közül a legjobban a technológiai papírok teljesítenek a főleg a Microsoft vezetésével. A cég részvényei 2,5 százalékot drágultak eddig, de szektortársainak sincs okuk a szégyenre, az Apple 0,7 százalékot, míg a Google 0,4 százalékot erősödött.

Forrás: [origo]

A kiskereskedelmi láncokra nagy figyelem hárul ma, ugyanis a Fekete Péntekkel hivatalosan is megkezdődött a karácsonyi vásárlási szezon, és ilyenkor van a legnagyobb forgalom az üzletekben.

A Boeing munkásai sztrájkra készülnek, miután a cégnek nem sikerült megállapodni a szakszervezetekkel az új munkaügyi szerződésekről. A 60 napos felmondási határidő vasárnap jár le, ameddig a régi szerződések alapján tudnak dolgozni az alkalmazottak, ha addig nem lsz megegyezés, hétfőn indulhat a munkabeszüntetés. A légitársaság árfolyama nem reagált túlzottan a hírekre, 0,3 százalékos elmozdulást mutat felfelé.

bérekről. A határidő vasárnak jár le, ameddig elfogadhatják a dolgozók a vállalat ajánlatát. Mint beszámoltunk róla, még október elején alakult ki vita az új munkaügyi megállapodásról.

Újra a történelmi csúcsokat ostronolja a Yum! Brands árfolyama. A cég papírjai az utóbbi időszakban kiemelkedően teljesítenek, és úgy tűnik a kínai terjeszkedés meghozza gyümölcsét.

12 százalékos szárnyalást mutat a BlackBerry okostelefonok gyártója, a Research in Motion, miután a National Bank of Financial elemzője célárat emelt a társaság papírjaira a hamarosan piacra kerülő új modell miatt.

A nemesfémek közül egyaránt erősödik az olaj és az arany, a WTI már a 88 dolláros szint körül mozog, míg a nemesfém 0,4 százalékos emelkedés után 1735 dollárnál tanyázik.

Yum! Brands (NYSE)

Forrás: [origo]