Utálják a befektetők az európai tech papírokat

Vágólapra másolva!
Rendkívül pesszimisták a befektetők az európai technológiai papírokat illetően annak ellenére, hogy a csúcsok közelében mozognak az indexek. Néhány részvény esetében pedig történelmi csúcson van azok aránya, akik kölcsönkértek részvényeket ahhoz, hogy eladási ügyleteket kezdjenek és az árfolyamok eséséből profitáljanak. Sokszor a túlzott pozícionáltság épp az ellenkező irányba billenti ki a papírokat. Érdemes lehet figyelni a papírokat, akár egy jelentős felpattanásnak is szemtanúi lehetünk.
Vágólapra másolva!

Annak ellenére, hogy az Stoxx Europe 600 technológiai indexe csupán pár pontra van az éves csúcsától, dúl a pesszimizmus az európai befektetők körében. A tőzsdések közül rekordszámban vannak olyanok, akik kimondottan az európai technológiai papírok esését várják. A spekulánsok emiatt pedig short ügyleteket nyitottak, amihez a kölcsönkért részvények száma kiugró értéket mutat a Financial Times adatai szerint.

Mi az a short ügylet?

Olyan tranzakció, amikor a befektető, vagy spekuláns arra számít, hogy bizonyos értékpapír árfolyama csökken. Ekkor nem vételi pozíciót nyit, hanem eladási megbízással lép be a piacra. A tranzakció lebonyolításához általában szükség van arra, hogy a befektető kölcsönkérjen annyi részvényt, amennyit el szeretne adni. Amikor a tőzsdés lezárja egy vételi megbízással az ügyletet, akkor utána vissza tudja adni a kölcsönzött papírokat. A kölcsönzésért díjat kell fizetnie a shortosnak. Azokat a short pozíciókat, melyekhez nem kérnek kölcsön papírt és napon túlra vonatkozik, naked shortnak hívják a zsargonban, de ez több európai országban is tiltott tranzakciónak minősül.

Stoxx Europe 600 Technology

Stoxx Europe 600

A Stoxx 600 Europe technológiai indexben találhatók meg a telekomcégek is, melyek gyenge negyedéven vannak túl, sok társaság döntött úgy, hogy csökkentenie kell az osztalék kifizetést is.

Októberben a France Telecom 40 százalékos osztalékcsökkentést jelentett be, de idén harmadával vágta az éves kifizetését a lengyel TPSA és az Mtelekom anyavállalatánál, a Deutsche Telekomnál is felröppent olyan hír, miszerint komolyan visszavágja ezt a részvényesi juttatást. Az egyik legnagyobb osztalékcsökkentést viszont a Telekom Austria jelentette be, mely 87 százalékot vágott.

A technológiai index papírjai esetében kiugró a negatív hangulat, mivel a piacon lévő részvények 6,7 százalékát kérték kölcsön a befektetők short ügylethez, ami lényegesen magasabb, mint a 2,8 százalékos átlag. Utóbbi adat a Stoxx Europe 600 indexre vonatkozó kölcsönzéséket mutatja.

Egyedi részvények között a francia Alcatel-Lucent esetében a parketten lévő papírok 15 százalékát kölcsönözték ki, ami magasnak számít. A Financial Times szerint 3 százalék fölötti érték már kiugrónak minősül.

A túlzott pozícionáltság viszont sok esetben épp ellenkező módon sül el. Jelen esetben néhány jó hír miatt sok shortos akár arra is rákényszerülhet, hogy zárja pozícióit vételekkel. A megugró árfolyam akár a többi eladót (shortost) is kiugraszthatja a bokorból, ezzel pedig hatalmas rali alakulhat ki. Természetesen nem minden esetben fordul elő ilyen forgatókönyv, de érdemes figyelni, tud-e változtatni az üzleti menetén a vállalat, van-e olyan hír, ami miatt megváltozhat a befektetők véleménye.

Alcatel-Lucent (Euronext Paris)

Alcatel-Lucent (Euronext Paris)