Felgyorsulhatnak a rokkantnyugdíjperek

Vágólapra másolva!
Felgyorsulhatnak a rokkantnyugdíjakkal kapcsolatos tb-perek a Kúria egy készülő jelentése nyomán.
Vágólapra másolva!

Felgyorsulhatnak és egyszerűbbé válhatnak a rokkantellátással, rokkantnyugdíjjal kapcsolatos társadalombiztosítási (tb-) perek a Kúria joggyakorlat-elemző csoportjának jelentése nyomán - mondta Patassyné Dualszky Katalin kúriai bíró, a joggyakorlat-elemző csoport tagja egy háttérbeszélgetésen.

A rokkantellátások terén két nagyobb változás is volt az utóbbi fél évtizedben, a 2008 és a 2012 január elsejei. Ezek közül a 2008-as volt igazán jelentős. Akkor egy uniós irányelv átültetése alapvető szemléleti változást kényszerített ki. Korábban szinte kizárólag egészségügyi kérdésként kezelték a rokkantsági ellátásra jogosultságot, és a 67 százalékos munkaképesség-csökkenés volt a rokkantnyugdíjazás szinte egyedüli feltétele. 2008-tól az uniós gyakorlat alapján a határ 50 százalékra csökkent, ugyanakkor egy komplex szemléletet kellett érvényesíteni. Az első kritérium továbbra is az összszervezeti egészségkárosodás mértéke, ez azonban kiegészült az érintett foglalkoztatási és szociális helyzetének alapos felmérésével. Ebben egyénenként és a foglalkoztatási helyzetet tekintve régiónként is óriási különbségek figyelhetők meg.

Vannak megyék, ahol sokkal jobb a foglalkoztatási helyzet, a megváltozott munkaképességűek is találhatnak munkát, és a jobb közlekedési viszonyoknak köszönhetően el is tudnak jutni a munkahelyre. Másutt sokkal rosszabb a helyzet. Ez is befolyásolja, hogy ki jogosult ellátásra, nem csupán az egészségi helyzet, és előfordulhat, hogy ugyanaz az összszervezeti egészségkárosodás az egyik régióban megalapozza az ellátás folyósítását, egy másikban azonban nem - mondta a szakember.

A változtatás egyik célja az volt, hogy minél több egészségkárosodottat vezessenek vissza a munka világába, ami nemcsak a költségvetési megtakarítások szempontjából fontos, hanem az érintett rehabilitációja, betegségtudatának csökkentése, életminőségének, önállóságának lehetőség szerinti megőrzése szempontjából is. Ez kiegészült azzal a szándékkal, hogy kiszűrjék a rendszer kijátszóit, akik jogosulatlanul, a hatóságokat megtévesztve, az adófizetőket megrövidítve részesülhettek a rokkantnyugdíjból.

A csalók kiszűrése azonban esetenként "túl jól sikerült", a rokkantellátást megtagadó hatósági döntések egy részénél a bíróságok kötelezték korrekcióra a társadalombiztosítási szerveket - mondta el a szakértő.

Az eljárások bonyolultak, hosszadalmasak. Ha a hosszú eljárásrendben sorozatosan olyan hibákat követnek el a jogalkalmazók, amelyek csak az eljárás egy szakaszának megismétlésével orvosolhatók, akkor a jogérvényesítés ezeknek a meglehetősen kiszolgáltatott embereknek az esetében nagyon elhúzódik, már-már ellehetetlenül. Ezért is nagyon fontos kiküszöbölni a joggyakorlat tipikus hibáit.

A munkacsoport formálódó jelentése hangsúlyozza, hogy bár a bírónak csak nagyon szűk körben van hivatalból bizonyítási kötelezettsége, ezekben az ügyekben - amelyekben többnyire elesett, szociális körülményeiket tekintve is rossz helyzetben lévő emberek próbálják a társadalombiztosítási szervekkel szemben érvényesíteni a jogaikat - a bírónak fokozottan kell ügyelnie arra, hogy kioktasson mindenkit perbeli jogaira és kötelezettségeire.

A jelentés kiemeli azt is, hogy az orvosszakértői vélemény az uniós szabályozás átvétele óta önmagában már nem perdöntő, és kizárólagos, komplex vizsgálatra van szükség. Ugyanakkor a jelentés kitér arra is, hogy nagy hiány van a komplex vizsgálathoz szükséges foglalkoztatási és szociális szakértőkből, ami jelentősen lassítja az eljárásokat.

A jogelemző csoport jelentését rövidesen megvitatja a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma, és ha elfogadta, közzéteszik - mondta Patassyné Dualszky Katalin kúriai bíró.