Vágólapra másolva!
Amerikában ma zárva tartanak a piacok a Sandy hurrikán miatt, és még nem tudják, hogy holnap folytatódhat-e a kereskedés. Ennek következtében viszonylag csendesen telik a kereskedés Európában, ahol mínuszban tartózkodnak a részvényindexek és folytatják a múlt héten látott veszteségek halmozását. A rossz teljesítmény mögött többek között a már említett vihar miatti nyugtalanság, valamint az egyre gyakrabban fókuszba kerülő spanyol és olasz félelmek állhatnak. Itthon a BUX az OTP vezetésével emelkedik, amivel felülteljesíti régiós társait. A forint viszont jelentős gyengülést mutat az IMF-megállapodás felől érkező felemás hírek miatt.
Vágólapra másolva!

Tovább szárnyal az E-Star

Felkanyarodott a magyar részvényindex a nap végére a korábbi mínuszokból, melyet nagy részben az OTP emelkedésének köszönhet. A BUX 0,9 százalékos erősödésével felülteljesítőnek számít a régióban.

Forrás: [origo]

A bankpapír 2,5 százalékos erősödés után 4150 forint környékén tanyázik. Ez azért meglepő, mivel nem érkezett jelentősebb hír, ami alátámasztaná a részvény drágulását, épp ellenkezőleg, az IMF tárgyalások felől érkező, egymásnak ellentmondó kijelentéseknek negatív hatással kéne lenni az árfolyamra.

Mint beszámoltunk róla, jelentős eltérés van a magyar kormány és a Valutaalap álláspontja között a tárgyalások újrakezdéséről. A pénteki hírek szerint az IMF nem hivatalosan megszakította az egyeztetéseket, míg Varga Mihály ma délelőtti nyilatkozata szerint november 7-e után dől el, hogy folytatódnak-e a tárgyalások a nemzetközi hitelkeretről. A megállapodás azért is lenne fontos, mert azzal több száz milliárd forintot spórolhatna az ország az állampapírok hozamának csökkenése által.

OTP (BÉT)

Forrás: [origo]

Az OTP-hez hasonlóan az E-Starra sem hat az európai piacokon uralkodó pesszimista hangulat, és a részvények árfolyama tovább emelkedik, miután megérkezett a cég számlájára az államtól kapott 2,54 milliárd forint. A papír 43 milliós forgalma jócskán meghaladja az elmúlt 180 nap 20 milliós átlagát, és 15 százalékos drágulás után 379 forintnál jár az árfolyam.

A forint a BUX-al ellentétben nem tud felállni a nap közbeni gyengülésből, és továbbra is a 285-ös szintek körül tanyázik az euróval szemben. A dollár/forint kurzusa 220,6 körül, a svájci frank/forintét pedig a 235,6-os szinteknél jegyzik.

EURHUF

Forrás: [origo]

Sandy és a spanyol-olasz félelmek miatt esik Európa

Továbbra is mínuszokat látni az európai parketteken, ami az Amerikában tomboló Sandy hurrikán miatti aggodalmakra, valamint a fel-fellángoló spanyol és olasz félelmekre vezethető vissza. Olaszországban a korábbi miniszterelnök, Silvio Berlusconi bebörtönzése Mario Montit is megbuktathatja, míg Spanyolország esetében továbbra is a mentőcsomag körüli hezitálás nyugtalanítja a befektetőket. A legnagyobb zuhanást ebből következően változatlanul az olasz és a spanyol piac szenvedte el, míg a szektorok közül a közmű cégek és a telekommunikációs vállalatok papírjai teljesítenek a leggyengébben, 0,8, illetve 0,7 százalékos esésükkel.


Forrás: [origo]

A világ második legnagyobb ipari gáztermelője, a Linde 750-900 millió eurós költségcsökkentést tervez 2013 és 2016 között. A társaság ma tette közzé előző negyedéves beszámolóját is, ami a Reuters konszenzusnál jobb lett profit soron (várt: 293 millió euró, tényleges: 313 millió euró). A részvény 2,8 százalékos plusszal reagált a fejleményekre.

Linde (Xetra)

Forrás: [origo]

A holland TNT Express csomagszállító nyilvánosságra hozta negyedéves számait, mely szerint a vállalat 38 millió eurós nyereséget ért el ebben az időszakban, ami 12 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest. A részvények árfolyama nem változott jelentősen a gyorsjelentési adatokra, fél százalékos emelkedésben kereskednek vele.

TNT Express (Euronext Amsterdam)

Forrás: [origo]

Hurrikán miatt megbénult Amerika

A Sandy hurrikán miatt ma szünetel Amerikában a kereskedés, és kérdéses, hogy holnap ki tudnak-e nyitni a piacok. Az élet azonban nem állt meg, a határidős piacokon magyar idő szerint negyed 3-ig még folytatódott a kereskedés, ahol többek között a vihar félelmeitől vezérelve lefelé vették az irányt a főbb indexek.

A Dow-Jones futures és a Nasdaq futures 0,6 százalék körüli mínuszban, az S&P futures pedig fél százalék körüli mínuszban fejezte be a kereskedést.

A befektetők kockázatkerülésére utal a dollár erősödése, amelynek euróval szembeni árfolyama csökkent napközben ( tehát a dollár erősödött).

EURUSD

Forrás: [origo]

A nyersanyagok a dollárerősödés ellenére szintén emelkedést mutatnak, a WTI nyersolaj decemberi lejáratú határidős jegyzése 0,25 százalékkal került feljebb. A nemesfémek közül az arany minimálisan, az ezüst viszont fél százalékkal drágult, ami egyaránt a bizonytalanság fokozódására utal a piacokon a csökkenő európai indexekkel együtt.

A délután fél 2-kor nyilvánosságra hozott szeptemberi személyes bevételek az elemzői konszenzusnak megfelelően 0,4 százalékkal bővültek az előző hónaphoz képest. A kiadások ugyanakkor a várt 0,6 százalék helyett 0,8 százalékkal emelkedtek.

Továbbra is fontos szem előtt tartani, hogy az óraátállítás miatt ezen a héten az amerikai piacok a megszokottól egy órával hamarabb nyitnak és zárnak, tehát a kereskedés 14:30-tól 21 óráig tart majd.