Nekimegy az óriásbankoknak egy amerikai nyugdíjas

Vágólapra másolva!
Otthonukból kiebrudalt adósok ezreit toborozza egy amerikai nő, hogy kártérítésért pereljék a világ vezető bankjait. Azt állítják, dollárezreket gomboltak le róluk jogtalanul.
Vágólapra másolva!

Bepereli a világ legnagyobb bankjait egy amerikai nyugdíjas nő és az általa alapított pertársaság arra hivatkozva, hogy a referenciakamat manipulálása miatt veszítették el az otthonukat - írta a Financial Times brit üzleti lap internetes kiadása.

Annie Bell Adams és társai arra alapozzák a keresetüket, hogy a nyár folyamán kiderült: a világszerte sok ezer milliárd dollárnyi hitel és értékpapír kamat-, illetve árfolyamszintjét befolyásoló londoni referenciakamat, a Libor mértékét hamis adatközléssel több nagybank is manipulálta. (Erről itt olvashat bővebben.)

A felperesek azt állítják, hogy emiatt éveken át jóval többet fizettek, mint valójában kellett volna, így végül is a csalás miatt kellett elárverezni az otthonukat. Az őket képviselő ügyvéd, John Sharbrough szerint a károsultak száma a százezret is elérheti, és az érintettek egyenként több ezer dollárt buktak.

Pertársaságok már alakultak a Libor-manipuláció miatti kárigények érvényesítésére, de ez az első, amelyet nem befektetők vagy önkormányzatok, hanem lakóingatlan-tulajdonosok indítottak.