Hitelből oldhatja meg az átszervezést az eladósodott Praktiker

Vágólapra másolva!
Sikerült hitelt szereznie a német Praktiker áruházláncnak az átszervezésre. Az adósságokban fuldokló társaság a "barkácsáruházak Ikeája" modelltől vár sikert.
Vágólapra másolva!

A barkácsáruházakat üzemeltető német Praktiker 40 millió eurós hitelt szerzett az átszervezéshez, a német sajtó szerint ezzel sikerült megmenteni a céget.

A Magyarországon 19 áruházat üzemeltető társaság keddi közleménye szerint a 40 millió eurót a Semper Constantia osztrák magánbank körül szerveződött befektetői csoport biztosítja, egy másik, meg nem nevezett partner pedig 20 milliós hitelre vállalt kötelezettséget. Utóbbi feltétele, hogy végrehajtsák a Praktiker részvényeseinek júliusi közgyűlésén elhatározott 60 millió eurós tőkeemelést.

A társaság szerint a megállapodások révén nagyrészt sikerült biztosítani az átszervezéshez szükséges forrásokat. Az összesen 60 millió euró kölcsön mellett szükség van még további 15 milliós hitelre is, de hamarosan erről is megállapodhatnak.

Német kommentárok szerint így várhatóan fennmarad a veszteséges és eladósodott társaság, amely elsősorban azért jutott válságba, mert nem vált be az alacsony árakra és rendkívüli akciókra épülő stratégiája.

Emiatt a cég júliusban úgy döntött, hogy a 234 németországi áruházuk közül 120 a Max Bahr hálózat részeként működik tovább, a veszteséget termelő áruházakat pedig bezárják. Az irányváltás része lesz, hogy az üzletek eladóterét szellősebben, áttekinthetőbben rendezik be, és kevesebb árut halmoznak fel benne. A cél a "barkácsáruházak Ikeája" modell kialakítása. Ezt szolgálja a magasabb árkategóriákkal működő, és kisebb üzletekből álló Max Bahr hálózat kiterjesztése.

A cég magyarországi vállalata fejlesztéseket tervez. Augusztusban közölték, hogy az év végéig 200-250 ezer eurós beruházással próbálják ki új koncepciójukat Budapest környékén, illetve Kelet-Magyarországon. Ennek részeként két, 1000-2000 négyzetméteres üzletet hoznak létre, bővítik a saját márkás termékek körét, és az internetes áruház működetésétől is forgalombővülésre számítanak.

A Németországban 11 ezer főt, a külföldi hálózattal együtt pedig 19 ezer főt foglalkoztató és 9 európai országban összesen 440 barkácsáruházat üzemeltető vállalat bevétele az idei második negyedévben 886,9 millió euró volt, 7,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor az adózás utáni veszteség is csökkent, 20,5 millióra mérséklődött az egy évvel korábbi 307,1 millióról.