A válság gyors leküzdését sürgeti a valutaalap

Vágólapra másolva!
Gyors és hatékony lépésekre, a belső gondok mihamarabbi megoldására szólították fel az Európai Uniót és az Egyesült Államokat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tokiói kongresszusán szombaton.
Vágólapra másolva!

"Jobb helyzetben vagyunk, mint hat hónappal ezelőtt. Ugyanakkor továbbra is jelentős kockázati tényezőkkel nézünk szembe" - közölte Tharman Shanmugaratnam, a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Tanács elnöke.

Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója sürgette az EU-t, hogy állítsa csatasorba az eurózóna mentőalapját és az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programját az elhúzódó adósságválság megoldásának érdekében.

Lagarde úgy érzi, az IMF tagjai elkötelezettek az alap által javasolt lépések végrehajtását illetően, s a szervezet által nyújtott "globális (pénzügyi) védőháló nem illúzió, hanem nagyon is valós". Hozzátette azonban, hogy csupán fiskális eszközökkel nem lehet megoldani a válságot, azoknak monetáris és egyéb gazdaságpolitikai intézkedésekkel is párosulniuk kell.

Közben továbbra sincs egyetértés az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között arról, hogy miként folytatódjon a görög válságkezelés. Európa csak alacsonyabb hitelkamatot, illetve meghosszabbított futamidőt hajlandó fontolóra venni, míg az IMF további adósságrendezést sürget - mondták a Dow Jones üzleti hírügynökségnek vezető európai döntéshozók az IMF és a Világbank tokiói közgyűlésén.

A források szerint több euróövezeti állam, így Németország is elsősorban "egy elhúzódó kiigazítási- és reformfolyamat" problémájának látja a görög helyzetet, míg az IMF inkább adósságproblémaként tekint rá, amit azonnal kezelni kell. "Még távol állnak az álláspontjaink, de már szorít az idő. Szükség lenne egy közös álláspontra" - mondta egy, a hírügynökségnek nyilatkozó euróövezeti szakember.