Vágólapra másolva!
Mai beszéde során a német államfő megerősítette elkötelezettségét a görög euró iránt, ami után folytatták a zuhanást az európai piacok, míg a tengerentúli indexek mínuszban nyitottak. Itthon a BUX meglepően jól teljesít.  
Vágólapra másolva!

Lassan emelkedik a BUX

Nem hat a negatív európai hangulat a magyar piacra, ugyanis 0,4 százalékos pluszban tartózkodik a BUX index. A blue-chipek közül kifejezetten jól teljesít a Magyar Telekom, amely a tegnapi gyengélkedés után 1,2 százalékos emelkedésével a 420-430 árfolyamsávig tudott visszaerősödni.

A MOL 1,1 százalékos drágulásával szintén jól teljesít, melynek hátterében az a hír lehet, hogy a magyar miniszterelnök megvédte a vállalatot, mondván méltatlan elbánásban részesül Horvátországban. Az OTP ezzel szemben 0,3 százalékos mínuszban mozog.

A Költségvetési Tanács elnöke megerősítette, hogy a kormány 3 százalék alatt tudja tartani a költségvetési hiányt idén, amivel a pozitív üzenetet küldött a befektetőknek a múlt héten bejelentett kiigazító csomagról.

További gondok sújtják az E-Start. A kötvénytörlesztési problémájuk után most Hódmezővásárhely önkormányzata vádolja őket zsarolással, mivel a cég által a város intézményeiben felszerelt fűtőeszközök segítségével belekényszerítik a várost egy előnytelen együttműködésbe - írja az MTI. Ennek következtében a vállalat részvényei 1,8 százalékos mínuszban állnak.

Esnek az indexek Európában

A német államfő mai görög látogatásán megerősítette, hogy bent szeretnék tartani Görögországot az eurózónában. Ennek ellenére a befektetők negatívan értékelhetik a tovább folytatódó huzavonát, ami miatt gyengüléssel folytatták a kereskedést az európai indexek. A FTSE és a DAX 0,4 százalék körüli mínuszban mozog, míg a CAC 0,1 százalékos, az IBEX pedig 1,4 százalékos csökkenést mutat. A Stoxx Europe 600 0,2 százalékot esett a kereskedés során, szektorai közül továbbra is a telekommunikációs és a közmű cégek papírjai teljesítenek a legrosszabbul 0,8-0,5 százalékos gyengüléssel.

Az európai parlamentben tartott felszólalása során Mario Draghi kiemelte, hogy a hosszú lesz az út a gazdaság talpra állásához és az eurózóna iránt továbbra is alacsony a bizalom. A görög helyzetről annyit mondott Draghi, hogy a Trojka beszámolóját kell megvárni, a reformokat pedig végre kell hajtaniuk.

A fontosabb vállalati hírek közé tartozik, hogy a Barclays (LSE) 1,5 millió ügyféllel növelte lakossági ügyfelei számát, mivel megvásárolta az ING Direct UK-t, amely 750 dolgozót, 10,9 milliárd font betétet és 5,6 milliárd fontnyi ingatlanhitelt ad át. A Barclays részvényei 1 százalékkal kerültek feljebb.

Barclays (LSE)

Forrás: [origo]

Indul a gyorsjelentési szezon a tengerentúlon

Eséssel kezdték a kereskedést az amerikai indexek a kezdődő gyorsjelentési szezon előtt. A Nasdaq 0,6, míg a Dow-Jones és az S&P 0,1 százalékos mínuszban tartózkodik. Legelőször az Alcoa fog jelenteni, amivel kapcsoalatban a Bloomberg által megkérdezett elemzők 0,1 centes veszteségre számítanak részvényenként, míg 5,561 milliárd dolláros árbevételre.Rajta kívül még a Yum! Brands teszi közzé negyedéves számait. Az elemzők negyedéves szinten 0,97 dolláros nyereséget várnak.

A vállalati hírek közül kiemelhető , hogy a tegnapi 10 százalékos zuhanás után tovább csökken a Netflix részvények árfolyama. A nyitás után 6,5 százalékot estek a papírok, amely mögött a Merrill Lynch a részvényekre vonatkozó alulsúlyozási ajánlása áll.

Ezzel párhuzamosan a United Airlines részvényei is esnek, miután a szeptemberi utasforgalom és a bevételek csökkenéséről számoltak be a vállalatnál. Papírjai 2,2 százalékos mínuszban tartózkodnak a NYSE-en.

United Airlines (NYSE)

Forrás: [origo]

Újabb finomítójától kénytelen megválni a BP (NYSE) a 2010-es mexikói-öbölbeli katasztrófa után. A vevő a Marathon Petroleum (NYSE) volt, amely 2,5 milliárd dollárt fizetett a BP-nek. A bejelentés után a BP papírjai 0,1 százalékos, a vevőé pedig 1,4 százalékkal kerültek feljebb.