Vágólapra másolva!
A piacok múlt heti meneteléséből néhány tizedszázalékot visszaadtak ma a piacok, bár nagy mínuszokat sem a tengerentúli, sem az európai parketteken nem lehet látni.
Vágólapra másolva!

A Magyar Telekom állt az élre

A hazai piacon is többnyire a mínuszok dominálnak, egyedül a Magyar Telekom tudott meglódulni a nagyobb cégek közül, mivel kiderült, hogy a bíróság elkaszálta a negyedik mobilszolgáltató számára kiírt frenkvenciatendert. Az OTP pár forinttal van a pénteki záróára alatt, míg a MOL a múlt hét végi több mint 8 százalékos ralijából ad vissza nagyjából 1,9 százalékot.

A hazai gyógyszergyártók nincsenek jó formában, mivel az új vaklicit miatt a termelői árak csökkenésével kell számolniuk. A bejelentés után nem volt ugyan heves reakció, de a zárás felé közeledve az Egis 1,5, a Richter 0,5 százalékos mínuszba csorgott le.

Az E-Star 10 százalékos pluszban tartózkodik, miután ma reggel bejelentette a cég, hogy lehívták a lengyel hitelkeretet. A társaság közleménye szerint az augusztusi hónap árbevétel szempontjából pozitív meglepetést okozott.

Magyar Telekom

Emelkedő pályán a hozamok

A részvényindexek ugyan nem mutatnak határozott elmozdulást, viszont a perifériaországok kötvényhozamai inkább felfelé próbálnak megindulni. A spanyol tízéves hozam ismét 6 százalék fölött tanyázik. Az olasz hozam is emelkedik, 5,1 százalék felett van, de sokkal kisebb mértékben növekszik mint a társa.

A DAX index pár ponttal van a pénteki záróár alatt, a CAC 40 és a FTSE 100 gyengébbnek tűnnek, ők 0,3-0,4 százalékot veszítettek ma az értékükből.

Nem mutat irányt Amerika sem

Az amerikai börzéken sem lehet komoly elmozdulásokat látni, a főbb indexek a pénteki záróár környékén tartózkodnak, de inkább a negatív tartományból közelítik a szintet.

A legfrissebb hírek szerint óriási a kereslet az Apple új iPhone 5-ös terméke iránt. Kétszer olyan gyorsan fogy, mint az előző, 4S. Az első 24 órában a megrendelések száma 2 millió darabot is elérte. A részvény már csak karnyújtásnyira van a 700 dolláros szinttől.

A nyersanyagok között az agrártermékek zuhanása szembetűnő, 2-3 százalékos mínuszokat is lehet látni. Több instrumentum a történelmi csúcs közeléből korrigál.