Rákaptak a kis cégek az uniós pénzekre

Vágólapra másolva!
Csekély mértékben ugyan, de javult a kkv-k szemlélete az európai uniós pályázati lehetőségeket illetően, mivel egyre több cégvezető talál a vállalkozása szempontjából érdekes pályázatot - írta a K&H.
Vágólapra másolva!

"A támogatáshoz való hozzájutás megítélése azonban elérte mélypontját, mivel egyre nehezebbnek ítélik azt a hazai vállalkozások. Az igénybe vehető pályázati lehetőségekről továbbra is az interneten fellelhető információkból, valamint a pályázati tanácsadó cégeken keresztül tájékozódnak a vállalkozásoknak" - mondta Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Az 500 hazai kkv vezető megkérdezésével végzett negyedéves kutatásunk azt mutatja, hogy kis mértékben pozitív irányba módosult az európai uniós pályázatok megítélése abban a tekintetben, hogy egyre több cég talál a cég számára hasznosnak vélt pályázati kiírást.

A megkérdezett vállalkozások több mint harmada (33 százalék) hallott olyan pályázatról, amely komolyan érdekelheti a cégét a jövőben. Leginkább a középvállalatok voltak lelkesek a pályázati lehetőségeket tekintve (42 százalék), de a mikro- és kisvállalkozásoknak is közel harmada jelezte, hogy talál a cég számára hasznos pályázati kiírást.

Emellett emelkedni tudott az egy vállalkozásra eső benyújtott pályázatok aránya is. "Ezek az adatok arra utalnak, hogy a cégvezetők egyre több számukra érdekes és hasznos pályázati kiírást találnak, így bővülhet a pályázati rendszerben résztvevő cégek aránya" - mondta Németh László.

Úgy tűnik azonban, hogy a tavaly márciusban megújított pályázati rendszer nem teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen a megkérdezett vállalkozások továbbra is nehéznek tartják az uniós források hozzáférhetőségét. Az előző negyedévhez képest 32 százalékról 39 százalékra nőtt azon vállalkozások aránya, akik nehezebbnek vélik a pályázatok elérhetőségét.

A mikrovállalkozások esetében ez az arány 31 százalékról 40 százalékra, a kisvállalkozások esetében pedig 34 százalékról 40 százalékra emelkedett, és kizárólag a középvállalatoknál tapasztalható javulás e tekintetben. Ezzel szorosan összefügg, hogy a cégvezetők kevesebb, mint fele (45 százalék) tartja valószínűnek, hogy támogatáshoz juthat az elkövetkezendő egy évben, ami az eddig mért legalacsonyabb érték.

Az uniós pályázati lehetőségekről a vállalkozások többsége (65 százalék) az interneten keresztül értesül, míg szaklapokból és személyesen azonos arányban, 30 százalékuk szerez tudomást. A pályázati kiírással és a pályázat részleteivel kapcsolatban továbbra is a pályázati tanácsadó cégekhez fordulnak leginkább a vállalkozások, a cégek több mint fele fordul hozzájuk szakmai tájékozódás céljából.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!