Elkaszálta a bíróság a frekvenciatendert - Szárnyal a Magyar Telekom

Vágólapra másolva!
Érvénytelenítette a bíróság a negyedik mobilszolgáltató számára kiírt frekvenciatender eredményét, a határozat jogerős. Az eljárást az inkumbens moblszolgáltatók - a T-Mobile, a Telenor és a Vodafone - kezdeményezték.  
Vágólapra másolva!

A hírre a Magyar Telekom árfolyama meglódult, jelenleg 2,4 százalékos emelkedést mutat, miközben a forgalom meghaladta az egymilliárd forintot (a darabszámot tekintve mintegy két és félszerese a mai forgalom az elmúlt hónapban megszokottnak).

A tendert január végén bonyolították le, és a legfontosabb fejlemény az állami konzorcium frekvenciához jutása volt (a meglévő szolgáltatók is elnyertek bizonyos frekvencia blokkokat). A bíróság mostani határozata a teljes eredményt törölte, nemcsak az állami konzorciumra vonatkozó részt, így a tendert várhatóan újra ki kell írni.

Magyar Telekom