Búcsú a Corától, az Auchannál az összes áruház

Cora, auchan, Készül a fotó a dolgozókról az utolsó volt Cora, az Auchan Törökbálint áruház avatásán 2012. szeptember 28-án. Az Auchan csoport idén tavasszal vásárolta fel a magyarországi Cora áruházakat.
Vágólapra másolva!
Az Auchan felavatta az utolsó, Corától átvett áruházát, így összesen tizenkilenc egységgel van jelen a magyar piacon.
Vágólapra másolva!

Az Auchan pénteken megnyitotta tizenkilencedik magyarországi áruházát, amely a korábbi törökbálinti Cora áruház utódja. Ezzel lezárult a múlt év végén bejelentett felvásárlás, amelynek keretében az Auchan átvette a Cora áruházait a belga Louis Delhaize-csoporttól.

Az Európai Bizottság által idén tavasszal jóváhagyott tranzakció során az Auchan átvette a Cora áruház valamennyi dolgozóját, összesen 2700 alkalmazottat. A Corák a felvásárlás után csak belülről voltak Auchanok, majd folyamatosan alakították át őket. "Áruházláncunk magyarországi megjelenése óta, az elmúlt 14 évben mintegy 200 milliárd forintot fektetett be az országban, és terveink hosszú távra szólnak" - mondta a törökbálinti áruház avatásán Dominique Ducoux, a vállalat vezérigazgatója.

Forrás: MTI/Soós Lajos

A francia kézben lévő Auchan-csoport első áruházát 1998-ban Budaörsön nyitotta meg, majd elsősorban a főváros környékén és a nagyobb vidéki városokban terjeszkedett, összesen 12 áruházat nyitott hazánkban a Cora-ügylet előtt. A felvásárlás eredményeként 8000-re nőtt az alkalmazottak, 19-re pedig az áruházak száma, ez utóbbiak közül elsőként az fóti hipermarketet avatták fel, majd a budakalászi, a szegedi, a szolnoki, miskolci, debreceni és végül törökbálinti áruház nyitott meg.