Gyenge makroadatok árnyékolják be az amerikai örömöt

Vágólapra másolva!
Még kitart a QE3 miatti jókedv, főként az európai és hazai piacok tudták délutánra is átmenteni az örömöt. Az amerikai piacon az Apple történelmi csúcsa jól fest, az indexek is emelkednek, de egy közepes kiskereskedelmi és egy kifejezetten lehangoló ipari adat miatt megrogyott már az eufória.
Vágólapra másolva!

Lesz-e spanyol mentőcsomag, vagy sem?

Kitart az optimizmus a nyugat-európai piacokon is a hétzáráshoz közeledve, a vezető indexek 1,7-2,4 százalékos emelkedést mutatnak. Az egészségügyi papírok nem tudtak kikászálódni viszont a gödörből, a EuroStoxx600 indexben ez az egyetlen szektor, amelyik pirosban mozog. Az élen továbbra is az alapanyagok állnak a tegnap bejelentett QE3 miatti nyersanyagrali nyomán, nem egy cég 7-10 százalékos ugrást mutat.

Péntek délután már nem röppent fel igazán jelentős vállalati hír az öreg kontinensen, a Fed tegnapi intézkedése mellett még a spanyol mentőcsomag kérdésével vannak elfoglalva az európai piacok. A spanyol tízéves hozam a kedvező hangulat ellenére megugrott a készülődő 300 milliárd eurós spanyol mentőcsomag hírére, és dacára a cáfolatnak, továbbra is 17-20 bázisponttal a tegnapi zárás felett mozog. Az olasz tízéves hozam is visszatért 5 százalék fölé.

Nincs már eufória

Lendületesen kezdtek az amerikai piacok, magas forgalom mellett mindhárom vezető index 1 százalék közeli ugrást mutatott nyitás körül, de a gyenge makroadat hatására visszakanyarodtak az indexek. A Nasdaq áll a legjobban 1,6 százalékkal, elsősorban az újabb történelmi csúcsra futó Apple-nek (Nasdaq) köszönhetően (695,86 dolláron is járt már a techóriás a tegnapi 682 dolláros zárás után). A Dow 0,46 százalékot, az S&P500 pedig 0,6 százalékot emelkedett a tegnapi záráshoz képest, lehengerlő raliról tehát szó sincs.

A várakozásoknak megfelelően 0,9 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom augusztusban, ami hat hónapja a legerősebb növekedési ütem. Az értékesítéseket az iskolakezdési kampányok mellett az autóértékesítések is hajtották. Az autó- és üzemanyagértékesítések nélkül számított adat 0,1 százalékos bővülést jelez az elmúlt hónapra, ami már érezhetően elmarad a 0,4 százalékos elemzői konszenzustól.

Nem sikerült még ennyire megnyugtatóra sem az ipari termelés alakulása, augusztusban a várt stagnálás helyett 1,2 százalékkal esett vissza a kibocsátás. A feldolgozóiparban a konszenzus 0,3 százalékos zsugorodást várt, ehelyett 0,7 százalékkal csökkent a kibocsátás, miközben a kapacitáskihasználtság is hajszálnyival elmaradt a várttól. Ben Bernanke szavai visszhangozhatnak a befektetők fülében, aki tegnap az amerikai gazdaság gyenge fundamentumairól beszélt.

Száguldó MOL hátán emelkedik a BUX

4 százalékos emelkedéssel összeurópai szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújt a BUX, sőt, mindehhez a parkett 21 milliárd forintos forgalma is kétszerese az idei átlagnak. A parkett motorja a 8,5 százalékot emelkedő MOL, mellyel kapcsolatban ismét több hír megjelent a nap folyamán. A legfontosabb vélhetően egy kurdisztáni olajtalálat lehet a MOL blokkok szomszédságában, ami rendkívül jó hozama miatt emelkedik ki. Az olajpapír mögött az OTP is jól teljesít 4,2 százalékos plusszal.

A defenzív gyógyszerrészvények is emelkedést mutatnak fel, igaz, sokkal szerényebbet, mint a MOL-OTP páros. Az Egis 1,2 százalékos plusza mellett a Richter csupán 0,4 százalékot emelkedett. Egyedüli kivételnek továbbra is a Magyar Telekom.

A mid-capek ma is jó formában vannak, a Rába és a Synergon egyaránt 7 százalék feletti emelkedésben állnak. A gépipari céget a tegnapi pozitív hírek mellett Szijjártó Péter interjúja is támogat, miszerint Azerbajdzsánba szállíthatna buszokat. Az IT-cégnek pedig rövid távon támogatólag hathat a BUX indexbe való bekerülése.

MOL (BÉT)