Eltűnik a málna, a ribiszke, a szeder

Vágólapra másolva!
A 2000-es évek elején még 14,4 ezer tonna málna termett Magyarországon ma már csak 2,1 ezer. Szerbiában párásabb a levegő, hűvösebb az idő, ott jobban terem a bogyós gyümölcs.
Vágólapra másolva!

Tíz év alatt a felére csökkent a magyarországi málnaültetvények mérete, de a többi bogyós gyümölcs, így a ribiszke, a szeder és az egres is eltűnőben van a hazai földekről - írta a Magyar Nemzet.

A lap csütörtöki számában Mártonffy Béla, a Zöldség-Gyümölcs Terméktanács és Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) elnöke elmondta: az uniós csatlakozás mellett a közösség és a harmadik országok, főként Szerbia vámmentes kereskedelme lehetetlenítette el a magyarországi bogyósgyümölcs-termesztést. Az ágazatban a nagy termésátlagokhoz a magyarországinál páradúsabb és hűvösebb klímára van szükség - tette hozzá.

A szervezet adatai szerint 2011-ben málnát az előző tíz év átlagánál 44 százalékkal kisebb területen termesztettek, a termés mindössze 2,1 ezer tonna volt, szemben a 2001-es 14,4 ezer tonnával, és hasonló a helyzet a szederrel is. Ribiszkéből és egresből tavaly a tízéves átlag kevesebb mint 60 százalékát termelték meg.