Egymilliárdból fejleszt a Dr. Oetker Jánossomorján

Vágólapra másolva!
A Dr. Oetker csak jövőre dönti el, hogy hány embert vesz fel, de abból kiindulva, hogy az egymilliárdos beruházással megdupláznák a gyártókapacitást, több száz munkahely jöhet létre Jánossomorján.
Vágólapra másolva!

Több mint egymilliárd forint értékű beruházást jelentett be a Dr. Oetker Jánossomorján. A cég egy teljesen új, háromszintes üzemcsarnokot kezdett építeni augusztusban, korszerűsíti a technológiát, valamint környezetbarát, korszerű energetikai rendszert helyez üzembe.

A cég PR-tanácsadója szerint legkésőbb egy év múlva üzembe állhat az új csarnokrész. A Győr-Moson-Sopron megyei üzembe munkaerőt is felvesznek, de azt, hogy hány főt, csak jövőre dönti el a cég. A tervek szerint az új üzemmel megduplázzák a termelési kapacitást, ebből arra lehet következtetni, hogy több száz új munkahely jöhet létre.

A Dr. Oetker vezetősége 2012 tavaszán döntött magyarországi gyártókapacitásának bővítése mellett. A jánossomorjai üzem a magyar mellett további tizenkét európai ország piacaira szállít poralapú termékeket (sütési adalékokat, süteményporokat, desszerteket, befőzőszereket).

A Dr. Oetker az 1920-as években kezdte termelését Magyarországon, majd az államosítás után 1992-ben ismét saját székhellyel és gyárral folytatta a termelését. A cég közleménye szerint jelenleg 350 főt foglalkoztatnak.