Vágólapra másolva!
Optimista hangulat lepte el az európai piacokat a tegnap bejelentett amerikai QE3-at követően. A hegymentben a nyersanyagok, valamint a hozzájuk kapcsolódó részvények állnak az élen. A felhőtlen hangulatból a BUX sem marad ki, mely vezető indexnek számít.
Vágólapra másolva!

Meglódultak a nyersanyagok

Zöldben mozgó nyugat-európai indexek közül a DAX és a FTSE100 1,5, míg a CAC40 2 százalékos pluszt tud felmutatni. A Stoxx Europe 600 index 10 szektora közül csupán a defenzív gyógyszeripar található a negatív tartományba, az élen pedig a nyersanyag-orientált (+3,6%), az ipari (+2,7%), valamint a pénzügyi (+2,5%) szektor részvényei állnak. A három legjobban teljesítő komponens, a Kazakhmys, a Vedanta és az Evraz tevékenysége is a nyersanyagokhoz köthető.

Éves lapon 19 százalékkal ugrott meg a Volkswagen értékesítése augusztusban, az autógyártó cég a hónapban 719 500 gépjárművet adott el világszerte. A január-augusztusi periódusban 10 százalékkal, 5,91 millióra emelkedett az értékesített autók száma. A papír 5,5 százalékos plusszal a DAX legjobban teljesítő tagja.

Volkswagen (Xetra)

Forrás: [origo]

A Fed lépését követően a nyersanyagok is szárnyalnak, az élen a réz áll 3,2 százalékos emelkedéssel, valamint a WTI típusú nyersolaj is 1,7 százalékot emelkedett és már 100 dollár felett kereskednek vele a befektetők.

Mi sem maradunk ki a paradicsomi hangulatból

A növekedésből hazai parkett sem maradt ki, a BUX jelenleg 2,5 százalékos pluszban áll. Az index fő hajtóereje a 3 százalékot emelkedő OTP és a 4,7 százalékot száguldó MOL, de a defenzív gyógyszercégek is jól teljesítenek, az Egis 0,9, míg a Richter 1,4 százalékkal került feljebb. Olajpapírunkkal kapcsolatos hír, hogy együttműködhet az azeri olajcéggel a jövőben Szijjártó Péter szerint. Az optimista hangulatot egyedül a stagnáló Magyar Telekom nem élvezi.

Tegnap után ma is nagy figyelem övezi a mid-capeket, a Rába ma már 14 százalékos pluszban is járt már, melynek felét már leadta mostanáig. Az újabb kedvező hírt Szijjártó Péter nyilatkozata szolgáltatta, miszerint a Rába autóbuszokat szállíthat Azerbajdzsánba.

Nagy forgalom övezi az Állami Nyomda (+2,1%) és a CIG Pannónia (-2,2%) részvényét, de a pozitív hangulatból csak előbbi tud profitálni. A nemsokára BUX taggá váló Synergon 36 millió forintos forgalmával (idei átlag ötszöröse) és 11,7 százalékos emelkedésével hívta fel magára a figyelmet.

Synergon

Forrás: [origo]