A hét, amit sokáig emlegetni fogunk

Vágólapra másolva!
Különösen erős hetet zárt az euró szeptember közepén, az európai pénz a dollárral szemben pénteken május eleje óta nem látott csúcsokon járt. A forint szintén erősödött, bár új egyhavi csúcsot nem sikerült beállítania.
Vágólapra másolva!

A héten minden az eurónak és a forintnak kedvező módon alakult. Szerdán a német alkotmánybíróság - bár néhány feltétellel, de - zöld jelzést adott az Európai stabilitási mechanizmusnak, csütörtökön pedig a Fed jelentette be az eszközvásárlási program újabb, immár harmadik felvonását (QE3).

A hetet az európai pénzügyminiszterek pénteken kezdődött kétnapos ciprusi konferenciája zárja, amelynek a végén akár egy spanyol mentőcsomag bejelentésére is sor kerülhet.

A bizakodó hangulatban a dollár - ahogy szokott - gyengült, az európai devizával szemben a zöldhasú a héten több mint 2 százalékot veszített az értékéből. Pénteken az euró/dollár árfolyam már 1,3121 fölött, május 4-e óta nem látott magasságban is megfordult. Az euró a jennel szemben 1,9 százalékkal értékelődött fel, a japán devizával szemben így zsinórban az ötödik hetet zárta erősödéssel - ennél hosszabb nyerő szériája a közös pénznek utoljára 2009 tavaszán volt.

A dollár erejét hat devizával szemben (súlyozottan) számszerűsítő Dollar Index május 1-je óta nem látott mélységben is megfordult. A zöldhasút a kvantitatív lazítás (QE) első két köre is gyengítette: 2008 decembere és 2011 júniusa között a mutató közel 20 százalékkal csökkent.

Tovább erősödhet a forint

Az euró/forint árfolyam, amely csütörtökön este a Fed bejelentését követően néhány perc alatt a 285 feletti szintről 281 közelébe ereszkedett, pénteken is nagyrészt 282 alatt járt, délután 3 órakor az euró egységét 281,9 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon. Igaz, a havi csúcs még messze van, augusztus 21-én ugyanis 275 forint alatt is akadtak jegyzések. A cseh korona ezzel szemben éves csúcsra erősödött az európai pénzzel szemben, az euró/korona árfolyam a héten 24,23 alatt - utoljára 2011 szeptemberében látott mélységben - is megfordult, péntek délután 3 órakor egy euró 24,43 koronát ért.

A forint a jövő héten a kedvező nemzetközi hangulatban tovább erősödhet, bár nem valószínű, hogy az euró árfolyama tartósan 280 alá süllyed - véli Soós Róbert, az XTB Magyarország elemzője. A szakember szerint kitarthat az európai pénz lendülete is, az euró/dollár árfolyam a jövő hét folyamán elérheti az 1,32-es szintet. 1,32 környékén erős ellenállások vannak, az 1,4-es szint legfeljebb hosszabb távon célozható meg, bár decemberre talán ez is elérhető lehet - teszi hozzá Soós Róbert.