Orbán: Erőteljesebb béremelések jönnek

Vágólapra másolva!
A minimálbér drasztikus emelése után a közalkalmazottak bérét emelné meg Orbán Viktor miniszterelnök. Elmondta, hogy lassan tudni fogják, mennyi tanárra van szükség, mekkora fizetéssel.
Vágólapra másolva!

Ha sikerül a munkahelyvédelmi akcióterv, megkezdhetjük az erőteljesebb béremelések időszakát is - mondta Orbán Viktor a Hír TV-nek csütörtök este.

A miniszterelnök elmondta, hogy a minimálbért 70 ezer forintról 100 ezer forint környékére emelték két év alatt, ezután pedig a közalkalmazottak bérrendezése következhet. Orbán Viktor a tanárokat és az egészségügyi dolgozókat említette.

A tanári karról azt mondta, hogy nemsokára tudni fogják, hány tanárra van szükség, milyen földrajzi megoszlásban, mennyi fizetésért. Ugyanezt az egészségügyben dolgozókra is értette.

A kormány valóban drasztikusan emelte a legkisebb fizethető munkabér mértékét. 2010-ben 73 500 forintnál nem lehetett kevesebbet adni egy teljes munkaidős dolgozónak, 2012-ben már 93 ezer forint volt a minimálbér. Az egykulcsos adózásra való átállás közben viszont a nagyobb bruttó fizetés mellett azonos mértékű maradt a nettó bér, miközben az inflációt nem követte a béremelés.