Mellár: Ez bizarr, kelet-európai tempó

Vágólapra másolva!
Mi lesz a feladata Orbán bizalmasának a KSH-törvény elfogadása után, akit a statisztikai hivatalhoz delegált a kormányfő? Ilyen kérdéseket tisztázna egy nemzetközi átvilágítással Mellár Tamás, a hivatal volt elnöke, aki szerint bizonytalanságot okoz, hogy a független hivatalban egy kormánydelegált van.
Vágólapra másolva!

"Azért, hogy mindenki megnyugodjon és töretlenül bízzon a KSH függetlenségében és szakszerű adatszolgáltatásában, érdemes lenne egy újabb nemzetközi átvilágítást (peer review-t) kezdeményezni neves külföldi statisztikusok bevonásával, mint ahogyan ez történt 2000-ben az akkori vezetés kérésére" - írta a Heti Válaszban Mellár Tamás közgazdász, a statisztikai hivatal volt elnöke.

Írásában a közgazdász a miatt aggódott, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második emberének nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök az egyik bizalmasát, Vízkelety Mariannt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárát. Vízkelety feladata, hogy segítse a kormány alól a parlament felügyelete alá kerülő KSH átszervezését. A hivatalt egy új törvény fogja szabályozni, amelyet az európai normáknak megfelelően kívánnak kialakítani.

Mellár Tamás szerint az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudni, a frissen kinevezett Vízkelety Mariann milyen feladatot fog végezni a független intézményben, miután elfogadták a törvényt. A KSH volt elnöke szerint az új törvény megalkotása a leglassabb tempóban is fél év, de a kormány törvénykezési tempóját tekintve jóval kisebb idő is lehet.

"Mi lesz a frissen kinevezett elnökhelyettes asszony feladata fél év eltelte után, amikorra elfogadják a törvényt? Talán további jogi feladatokat kap a hivatalban? Vagy talán megkapja a gazdaságstatisztikai, illetve a társadalomstatisztikai főosztályok irányítását? Esetleg a kormányzati statisztikák felügyeletét látja majd el?" - tette fel azokat a kérdéseket Mellár Tamás, amelyek nyomasztják.

"Ezeket a kérdéseket azért is fontos lenne tisztázni, mert van ebben a megoldásban valami bizarr, kelet-európai tempó (ahogyan erre több külföldi megfigyelő is felhívta a figyelmet)" - írta a nemzetközi átvilágítás céljáról. "Vesztenivalónk most nincs, mert a kétely és a bizonytalanság lassan, de biztosan emészti fel a bizalmat. A felállítandó átvilágító bizottság eredményei önmagukért beszélnek majd: egyértelmű igazolást, illetve cáfolatot adnának a kételyekre" - írta.