Csirkehússal küzd a válság ellen a McDonald's

Vágólapra másolva!
Drága a marhahús a csirkéhez képest, így a spórolós gazdasági környezet miatt a McDonald's étteremláncnak is olcsóbb termékeket kell tudnia felmutatni. Az új vezérigazgató a csirkeszárnyaktól és csirkés salátáktól várja a jó eredményeket.
Vágólapra másolva!

A csirkehúsos ételeket húzza elő a 160 receptből álló szakácskönyvből a McDonald's új vezérigazgatója - írta a Bloomberg.

Don Thompson, az étteremlánc új vezérigazgatója a marhahúsos ételek helyett nagyobb hangsúlyt fektetne a csirkéből készült ételekre, így a csirkeszárny-falatokra, illetve csirkés salátákra is. A változtatás célja, hogy olcsóbb termékeket kínáljon a McDonald's a válság sújtotta gazdasági környezetben. "A vásárlóink felhatalmaztak, hogy tágítsuk a márkánkat, így új kategóriákba lépünk, új termékekkel" - mondta Thompson.

Egy elemző a Bloombergnek elmondta, hogy a csirkehús jóval olcsóbb a marhánál, így az étteremlánc is alacsonyabb árkategóriás termékeket tud kínálni. Erre azért van szükség, mert az európai piacon a költségvetési takarékosság közepette a lakosság vásárlásai is visszaestek, és az amerikai piacokon is rossz a fogyasztói hangulat. Igaz, hogy májusban 3,3 százalékos növekedést mutatott fel a McDonald's, de ez elmaradt az 5,2 százalékos piaci várakozástól.