Nem a végtörlesztési ügyben foglalt le banki adatokat a GVH

Vágólapra másolva!
A bankok által már 12 éve használt közös adatbázist nem a tavaly novemberben indított kartellvizsgálat részeként foglalta le a Gazdasági Versenyhivatal, hanem attól függetlenül. A hivatal részéről ugyanis egy újabb jogsértés gyanúja fogalmazódott meg - tájékoztatta az [origot] a GVH.
Vágólapra másolva!

"A tavaly novemberben megindított több hazai pénzintézetet érintő kartellvizsgálat során olyan adatok kerültek elő, amelyek alapján a GVH részéről megfogalmazódott a feltételezés egy esetleges újabb jogsértéssel kapcsolatban" - pontosította lapunk kérdésére a GVH azt, hogy mi volt a célja a bankok által használt BankAdat rendszer néhány nappal ezelőtti lefoglalásának.

"A GVH helyszíni vizsgálatot folytatott le a Bankárképző Központban, ahol a bankok közös adatbázisával kapcsolatban lefoglalt elektronikus adathordozókat, illetve dokumentumokat. Az adatbázist a tavaly év végén indított eljárástól függetlenül vizsgálja a hivatal" - szögezte le a GVH sajtóosztálya.

Hozzátették, "az adatbázis kimerítheti az információs kartell gyanúját, mivel ennek a rendszernek a segítségével egyes piaci szereplők hozzájuthatnak a konkurencia nem nyilvános adataihoz, amelyek ismerete csökkentheti számukra a verseny kockázatát".

A GVH tájékoztatásából ugyanakkor az is kiderül, hogy "a vizsgálat jelenlegi állása alapján nem lehet kimondani, hogy a bankközi adatbázist bármelyik hitelintézet a versenytörvényt sértő módon használta fel; a vizsgálat ennek kiderítésére irányul".

Amint azt korábbi cikkünkben megírtuk, a Magyar Bankszövetség kezdeményezésére létrejött, de a Nemzetközi Bankárképző Központ által üzemeltetett BankAdat rendszer már 12 éve működik. Innen olyan adatokat nyernek ki a bankok, amelyeket a saját tevékenységükről (hitel- és betétállományukról, kamataikról, tőke és egyéb mutatóikról) is hozzáférhetővé tesznek, vagyis a kölcsönösség és az önkéntesség elve alapján mindenki azt nézheti meg a versenytársáról, amit saját magáról is kiad. A rendszert negyedévente töltik fel, és a rendszer tagjai - néhány kis bankot és takarékszövetkezetet leszámítva szinte az összes hazai bank - ingyen, de csak jelszóval férhetnek hozzá.