Ráült az óriásprofitjára az MVM

Vágólapra másolva!
Kétszerese a Magyar Villamos Művek Zrt. adózott eredménye az előző évinek, az állami energiaóriás több mint 46 milliárd forinttal zárta az elmúlt évet. Ebből azonban csak 10 milliárdot ad a költségvetésbe, 35 milliárdot magánál tart. 
Vágólapra másolva!

Jó évet zárt a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) és az általa irányított társaságcsoport. A konszolidált adózás előtti eredménye 67 százalékkal bővült, adózott eredménye 45,9 milliárd forint, azaz az előző évi több mint kétszerese volt - áll a társaság által kiadott közleményben.

A közgyűlés döntése értelmében az MVM részvényenként 400 forint, összesen 10,02 milliárd forint osztalékot fizet, vagyis ennyivel járul hozzá a költségvetés bevételeihez. Az adózott eredmény fennmaradó részét (mintegy 35 milliárd forintot) azonban az MVM magánál tartja, és a tervezett fejlesztések finanszírozására fordíthatja. "Túlteljesítettük az egyébként is ambiciózus terveinket, és az MVM történetének egyik legsikeresebb, legeredményesebb évét zártuk" - mondta Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója.

A társaságcsoport a közelmúltban alapított új leányvállalataival megjelent olyan területeken is, mint a távközlési infrastruktúra működtetése vagy a gázszállító-vezeték építés előkészítése. A csoport távközlési leányvállalata, az MVM NET Zrt. vette át az Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat üzemeltetését, míg a Magyar Gáz Tranzit Zrt. irányítja majd a regionális ellátásbiztonságot erősítő Magyar-Szlovák Összekötő Földgázszállító vezeték hazai szakaszának megépítését. Folyamatban van a társaságcsoport belépése a Déli Áramlat földgázszállító projektbe is.

A közgyűlés határozott egy új leányvállalat alapításáról is: a paksi atomerőmű tervezett bővítését előkészítő Lévai-projekt feladatait önálló társaság, az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. viszi tovább. A júniusban megalakuló leányvállalat folytatja majd az új atomerőművi blokkokhoz kapcsolódó elemző, tervező, döntés-előkészítő és engedélyeztetési munkát.