Új kereskedelmi park épülhet Győrben

Vágólapra másolva!
A szabályozási terv módosításával megindulhat Győrben, az M1-es autópálya csomópontjánál tervezett új kereskedelmi központ építése. A polgármester szerint a beruházás több száz embernek adhat munkát.
Vágólapra másolva!

Új kereskedelmi park épülhet Győr dél-délnyugati szélén, az M1-es autópálya és a 83-as főút csomópontjánál, miután a közgyűlés pénteken 19 igen szavazattal, négy tartózkodás mellett elfogadta a szabályozási terv módosítását, lehetővé téve a területen a 25, a szakáruházak esetében 30 százalékos beépítettség. Borkai Zsolt polgármester szerint a komplexumban egy hipermarket mellett barkács-, bútor- és sportáruház, valamint gyorséterem és autómosó kap helyet, amelyek összesen 300-400 embernek adhatnak munkát.

Csütörtökön az osztrák tulajdonú, elsősorban építőanyagok forgalmazásával foglalkozó Leier Immo Kft. jelentette be, hogy legalább egymilliárd forintos ingatlanfejlesztésbe kezd Győr belvárosában. A cég 240 millió forintért vásárolta meg a győri vasútállomás és a buszpályaudvar közvetlen szomszédságában álló, romos Schlichter-villát. A jövő év végére műemléki védettségének megfelelően felújítják - bank- vagy cégszékháznak alkalmassá téve - az épületet, amelyet semmiképpen nem kívánnak eladni.