Lakásvásárlási támogatás örökbe fogadó családoknak

Vágólapra másolva!
Évente 20 millió forint támogatást kapnak a gyerekeket örökbe fogadó családok az OPT Bank és az Emberi Erőforrások Minisztériuma megállapodásának az értelmében.
Vágólapra másolva!

Lakásvásárlási támogatást kaphatnak örökbe fogadó családok az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális államtitkársága és az OTP Bank között kedden aláírt megállapodás értelmében. A pénzintézet vállalta azt is, hogy a kiskorúak és a gondnokság alatt állók betéteinek kezelésére értékálló számlát biztosít. Soltész Miklós államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a megállapodás részeként a bank vállalja, hogy a gyermekvédelem keretei között élő kiskorúak, valamint a gondnokság alatti emberek, köztük például az értelmi fogyatékosok megtakarításainak a kezelésére speciális ajánlatot dolgoznak ki.

Soltész Miklós megköszönve a bank társadalmi szerepvállalását, közölte, hogy a mostani megállapodás több mint 26 ezer kiskorút, valamint csaknem 27 ezer gondnokság alatt álló embert, illetve a banki betéteiket érinti. A sajtótájékoztató keretében aláírt megállapodás értelmében a pénzintézet évente húszmillió forintot biztosít az örökbe fogadott gyermekeket nevelő családok lakhatásának a támogatására. Az éves keretre az Ágacska alapítványon keresztül pályázhatnak a családok. A minisztérium előzetes tervei szerint a támogatással évente négy-öt örökbe fogadó család lakhatását tudják majd megoldani.

A kiosztott tájékoztató szerint a kiskorúak gyámi fenntartásos betétben elhelyezett összege 18,6 milliárd forint, míg a gondnokság alatt állóké 28,2 milliárd forint volt a KSH előzetes, 2011-es adatai szerint.