Az euróválság uralta a G8-csúcsot

Vágólapra másolva!
Az euróövezet válsága és a globális biztonság is napirenden volt a G8-csoport szombati csúcstalálkozóján, végül pedig megállapodtak abban, nem szeretnék, hogy Görögország kilépjen az eurózónából. Barack Obama már reggel, kondizás közben megkezdte a tárgyalásokat, és egyszerre javasolt gazdasági növekedést és pénzügyi konszolidációt.
Vágólapra másolva!

A világ legjelentősebb gazdasági hatalmait tömörítő G8-as csoport szombati csúcstalálkozóján az eurózóna egysége, és Görögország eurózóna-tagsága mellett szállt síkra. A találkozó után kiadott kommünikében azt írták, hogy a G8-vezetők elkötelezettek a gazdasági növekedés és a pénzügyi megszorítások mellett is. Habár azt is leszögezték, hogy "a megfelelő intézkedések nem ugyanazok mindannyiunk számára".

A világ hét iparilag legfejlettebb országát (Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország és Japán) és Oroszországot tömörítő G8-csoport péntek este munkavacsorával kezdte meg az idei csúcstalálkozót, amelyen részt vettek az Európai Unió vezetői is. A csúcson az eurózóna válsága volt a fő téma.

A G8-csoport vezetői elkötelezettek egy olyan csomag mellett, amelynek egyszerre része a növekedés ösztönzése és a pénzügyi konszolidáció - jelentette ki szombat reggel Camp Davidben Barack Obama amerikai elnök. Obama azt is elmondta, hogy az eurózóna felbomlásának, elsősorban Görögország kilépésének megelőzése érdekében fognak intézkedéseket hozni - írja a Guardian.

Az uniós vezetők között azonban még mindig nincs egyetértés abban, hogyan tudnák beindítani a gazdaságot. Az új francia elnök, Francois Hollande növekedésközpontú intézkedéseket javasol, Angela Merkel német kancellár pedig a megszorító politikát támogatja.

A csúcs keretében megtartott találkozókon Barack Obama a jelek szerint támogatta a francia elnököt és Mario Monti olasz kormányfőt abban, hogy a fő hangsúlyt a növekedésre kell helyezni. A G8-csúcs határozattervezete szerint "szükségszerű a növekedés és a munkahelyek teremtése". A BBC szerint a csúcstalálkozó végén kiadott kommüniké azt jelzi, hogy Obama és Hollande álláspontja határozta meg a csúcstalálkozót.

Obamáék kondizás közben tárgyaltak

A nyolcak haladást értek el a gazdaságukat fenyegető két legnagyobb veszély, az euróövezet válsága és a magas olajárak kezelésének kérdésében - jelentette ki David Cameron brit miniszterelnök, miután négyszemközti megbeszélést folytatott Obamával szombat reggel. A BBC szerint a két vezető egy konditeremben tárgyalt, miközben a taposógépen edzettek.

Cameron szerint tudatában vannak annak, hogy sürgős cselekvésre van szükség, fel kell lépni a bankok megerősítése, tűzfalak kiépítése érdekében, és határozott tervek kellenek a deficitek csökkentésére. Ugyanakkor igazat adott Angela Merkel német kancellárnak abban, hogy minden országnak határozott deficitkezelési tervvel kell rendelkeznie. "A növekedés és a gazdasági szigor nem alternatíva" - hangsúlyozta.

A tanácskozás napirendjén szerepeltek a globális biztonság olyan kérdései is, mint az olaj- és az élelmiszerárak, Afganisztán, Irán és Észak-Korea. A G8-csúcs szombat esti befejeződése után Barack Obama és több más vezető Chicagóba repül, ahol a NATO csúcsértekezletén fognak részt venni.