Ford: Drámai harc jön

Vágólapra másolva!
Csökken a kereslet, így az nagy autógyáraknak mind több kihasználatlan kapacitása van. A Ford nyolc százalékos visszaesést vár az európai autópiacon.  
Vágólapra másolva!

Drámai árharc jön az európai autóiparban a Ford németországi igazgatója szerint. Bernhard Mattes a Financial Times Deutschland (FTD) pénteki számában megjelent interjúban azt mondta, a következő időszakban tovább növekszenek a nagy autógyárak kihasználatlan kapacitásai, mert jelentősen csökken a kereslet. Becslései szerint Európában 1,3 millióval kevesebb autót fognak eladni idén a tavalyinál, ez több mint 8 százalékos csökkenés.

A Ford az első negyedévben 60 ezerrel kevesebb kocsit értékesített Európában az egy évvel korábbinál, és az amerikai autógyár európai üzletága veszteséges volt január-március között.

Nehezíti az európai autógyártók helyzetét, hogy a tetemes eladósodottság miatt a kormányok nem tudnak a 2009-ben sok országban bevezetett, az eladások jelentős növekedését eredményező roncsprémium programokat indítani.