Dühös miniszterek álltak ki a görög euró mellett

Vágólapra másolva!
"Megingathatatlan" az eurózóna kiállása Görögország eurózónán belül tartására, de azért a hétfőn összeülő pénzügyminiszterek nem kívánnak újabb segítséget adni a kormányalakításra képtelen Athén számára. Egymilliárd eurót máris visszatartanak a görög hitelcsomagból.
Vágólapra másolva!

Az eurózóna 17 pénzügyminisztere nem tárgyalta Görögország kilépésének lehetőségét - mondta Jean-Claude Juncker, az Eurócsoport elnöke. Juncker azt is mondta a Wall Street Journal által alapvetően hatástalan ülésről, hogy "megingathatatlan az elkötelezettség Görögország eurózónán belül tartására".

Az amerikai lap azt írta, hogy az eurózóna pénzügyminiszterei harcias kedvűnek látszottak, akik nem akartak semmilyen további segítséget megadni egy olyan országnak, amelyik képtelen már nyolc napja a kormányalakításra. Juncker azt mondta, Görögországnak olyan stabil parlamenti többségre van szüksége, amely "gyorsan" támogatja az ország mentőprogramját, vagyis a megszorításokat.

Juncker elismerte, hogy hitelezők visszatartanak 1 milliárd eurót abból az 5,2 milliárdból, amelyet múlt héten kellett volna teljes egészében megkapnia az országnak. A maradék egymilliárdot június végéig juttatják el Görögországnak - mondta az elnök.