Adózási teendők torlódnak a cégek előtt

Vágólapra másolva!
A vállalatok számára a május vége nem csupán az éves társaságiadó-bevallás benyújtásának határidejét jelenti, hiszen többek között az iparűzési adó, az innovációs járulék, és a hitelintézeti járadék bevallásának határideje is egyben, ráadásul több, adózási szempontból fontos döntés meghozatalának ekkor jön el az ideje.
Vágólapra másolva!

Az éves adóbevallás elkészítése mellett május 31-edike a cégek számára döntési és nyilatkozattételi határidő is egyben - hívja fel a figyelmet Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adópartnere. A szükséges lépések elmulasztása komoly következményekkel járhat: a vállalkozás eleshet egy-egy kedvezménytől, amennyiben igényét nem jelenti be időben, vagy az igényt nem támasztja alá a megfelelő igazolásokkal, súlyosabb esetben viszont az elmulasztott határidők közvetlen szankciókat (büntetést) is vonnak maguk után. Fontos tehát, hogy a cégek időben és megfontoltan döntsenek, hiszen nyilatkozataik megváltoztatására a határidőn túl már nincs lehetőségük, önellenőrzéssel utólag nem helyesbíthetik azokat.

Néhány új, a hamarosan benyújtandó 2011-es bevallásban először alkalmazandó módosításra érdemes külön figyelmet fordítani. Ilyen például a társasági adó kiszámításánál, hogy a kutatás-fejlesztés közvetlen költségeinek adózás előtti eredményből történő levonhatósága érdekében a hatóság egy állásfoglalásában pontosította a "saját tevékenységi körben végzett K+F tevékenység" fogalmát. A szabály értelmében K+F tevékenységet a vállalkozásnak saját eszközeivel és alkalmazottaival kell végeznie, még külföldről történő igénybe vétel esetén is.

Némileg módosult az ellenőrzött külföldi társaság fogalma is. Az adókulcs-tesztnél a külföldi társaságnak - korábban a mindenkori magyar társaságiadó-mérték kétharmada helyett - legalább 10 százalék társasági adónak megfelelő adót kell fizetnie, vagy negatív eredmény és adóalap esetén az adott államban előírt társaságiadó-mértéknek kell elérnie a 10 százalékot, hogy a cég ne minősüljön ellenőrzött külföldi társaságnak.

A transzferár-dokumentációs kötelezettség teljesítésével kapcsolatos új, 2012-es rendeleti szabályok számos esetben már 2011-re is alkalmazhatók, így a vállalatok az alacsony hozzáadott értékű, csoporton belüli szolgáltatásokra korlátozott nyilvántartási kötelezettséget alkalmazhatnak, az olyan szerződés szerinti teljesítések esetén pedig, amelyek a szokásos piaci áron az 50 millió forintot nem haladják meg, mentesülhetnek a nyilvántartási kötelezettség alól. Mindezt azért is fontos kiemelni Veszprémi István szerint, mert sok vállalkozás hajlamos megfeledkezni arról, hogy a társaságiadó-bevallás benyújtásának napja egyúttal a kötelező transzferár-dokumentáció elkészítésének legkésőbbi határideje is egyben.

Május 31-ig egyebek mellett letétbe kell helyezni a számviteli beszámolót és elektronikus úton közzé is kell azt tenni. Az éves társaságiadó-bevallás mellett az energiaellátók jövedelemadójáról, a hitelintézeti járadékról, az iparűzési adóról, az innovációs járulékról kell elkészíteni az éves bevallást és ha van még elmaradás a befizetésekben, akkor azt le kell most rendezni.

A bevallás benyújtásáig dönteni kell több dologról, mert önellenőrzéssel a döntés utólag nem helyesbíthető. Ilyen például a k+f-bérköltséghez kötött kedvezmény kivételével minden adókedvezmény, a nem realizált árfolyamkülönbözet, az elhatárolt veszteség, a gyorsított értékcsökkenési kulcs alkalmazása (akkor is áttérhet a gyorsítottra, ha korábbi években nem alkalmazta az adott eszközre).