Rosszabbul állunk, mint négy éve

Vágólapra másolva!
A lakosság kevesebbet fog vásárolni, 120 milliárd forint körüli megszorítás előtt állunk, amit jövőre újabb pár százmilliárdos csomag követhet, a gazdaság pedig alig tudja elkerülni a recessziót a Századvég Gazdaságkutató szerint. Egy londoni elemzés alapján pedig a GDP-nk még mindig elmarad a 2008-as válság előtti szinttől.
Vágólapra másolva!

Nehéz év elé nézünk. Kevesebbet fog vásárolni idén is a magyar lakosság, a gazdaság csak alig tudja elkerülni a recessziót, és hiába a hatalmas, 1500 milliárd forint körüli megszorítás és az azt kiegészítő februári mini-kiigazítás, újabb költségvetési takarékosságra van szükség - így összegezhető a Századvég Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése. A cégről az elmúlt hetekben kiderült, hogy több nagy értékű kormányzati megbízást is elnyert, illetve bedolgozott a fővárosnak a BKV megmentése ügyében.

Évek óta zsugorodik a lakossági fogyasztás, a folyamat már a 2008-ban kitört világgazdasági válság előtt, a 2006-os választások után végrehajtott nagy költségvetési megszorítás miatt elkezdődött. Tavaly csak úgy tudott szinten maradni a lakossági fogyasztás, hogy a magán-nyugdíjpénztári reálhozam és az egykulcsos személyi jövedelemadó miatt közel 800 milliárd forint került a háztartásokhoz. Idén azonban elsősorban a költségvetési szigorítás miatt újra kevesebbet fognak vásárolni a magyarok, 1,2 százalékkal zsugorodhat a lakossági fogyasztás. A gödörből csak jövőre tudunk kijönni, egy szerény mértékű, 1,4 százalékos növekedést vár a gazdaságkutató cég.

A gazdaság egésze is ugyanilyen nehéz év előtt áll. Idén hajszálnyival tud csak a pozitív tartományban maradni a növekedési ütem, jövőre pedig a nagy fellendülés elmarad, másfél százalékkal nőhet 2013-ban a GDP. Az erőtlen gazdasági teljesítmény érthető onnan is, hogy az évek óta visszaeső beruházások idén is csökkennek, és ezzel talán elérjük a gödör alját, mert jövőre legalább a beruházások visszaesése megáll.

A költségvetés pedig a Századvég szerint nem áll olyan jól, ahogyan azt a kormány látni akarja. Idén ha nem nyúl bele a kormány a folyamatokba, akkor a deficit a GDP 3 százaléka fölé hízna, túllépve a kritikus uniós küszöböt, és még azzal sem megy ez alá, ha a kormány keresztül viszi a GDP 0,1 százalékának megfelelő, februárban belengetett, de még ki nem dolgozott mini-kiigazító csomagot. A kormány hiánycélja 2,5 százalékon áll, vagyis úgy 120-140 milliárdos pótmegszorítás vár ránk. Jövőre még nagyobbat kellene húzni a nadrágszíjon: ott 3,5 százalékos hiányt valószínűsít a Századvég, holott 2,2 százalékra kellene levinni a hiányt, vagyis egy durván 420-430 milliárdos megszorítás elkerülhetetlennek látszik.

Rosszabbul állunk, mint négy éve

Félrevezető képet ad a közép-kelet-európai gazdaságok állapotáról a növekedési ütemek kizárólagos figyelembevétele, a valós helyzet pontosabban mutatja az egyes térségi nemzetgazdaságok jelenlegi és a pénzügyi válság előtti GDP-szintjeinek összevetése - áll az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőközpont új tanulmányában, amely szerint a magyar gazdaság teljesítménye várhatóan három év múlva éri el ismét a visszaesés kezdete előtt mért csúcsot.

A Capital Economics londoni közgazdászai által befektetőknek összeállított helyzetértékelés hatalmas különbségeket jelez a közép-kelet-európai gazdaságok között abból a szempontból, hogy a vizsgált térségi országoknak mennyire sikerült megközelíteniük, illetve meghaladniuk a válság előtt mért legmagasabb GDP-értékeket.

Magyarország tavalyi egész évi átlagos GDP-növekedése reálértéken 1,7 százalék volt, a magyar gazdaság által megtermelt össztermék-érték azonban már csak 4,6 százalékkal volt kevesebb a válság előtt mért csúcsszintnél - áll a Capital Economics elemzésében.