Rosszul ment az MKB és a CIB szekere

Vágólapra másolva!
Százmilliárdnál is nagyobb veszteséget nyelt le az MKB, harmadennyit a CIB. A bankadó, a végtörlesztés, de a romló üzleti környezet is betett a bankoknak tavaly.
Vágólapra másolva!

Az MKB Bank 109,5 milliárd forint adózás előtti veszteséget könyvelt el 2011-ben a továbbra sem enyhülő külső és belső makrogazdasági nehézségek, valamint a komoly veszteséget okozó kormányzati intézkedések hatására - jelentette be a hitelintézet. A megelőző évi veszteség ennél is nagyobb, 117,8 milliárd forint volt.

Az MKB közleményében ismerteti: az elhúzódó válság további értékvesztés leírására kényszerítette a bankot mind a leányvállalatok, mind a gazdasági viharoktól leginkább sújtott ingatlanprojekt-portfólió után, amelyben átlag fölötti az MKB Bank kitettsége. A bankadó és a fix árfolyamon történő végtörlesztés pedig közvetlen módon okozott közel 40 milliárd forintos nagyságrendű veszteséget a bankcsoportnak.

A csoporttagok eredményeit - akárcsak egy évvel korábban - 2011-ben is negatív módon determinálták a kelet-közép-európai régió gazdasági teljesítményével kapcsolatos bizonytalanságok: a bankcsoport bruttó eredménye mintegy 15 százalékkal maradt el a 2010-es teljesítménytől. Ugyanakkor a stratégiai fontosságú fő szegmensekben az MKB Bank 2011-ben is meg tudta őrizni jövedelemtermelő képességét: a kedvezőtlen hatásokat (leányvállalatok eredményei, ingatlanprojekt-portfólió utáni céltartalék, végtörlesztés és bankadó miatti veszteség, illetve egyszeri költségleírások) az eredményből kiszűrve a bank közel 10 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el - mutat rá az MKB.

A tulajdonos BayernLB idén januárban 200 millió eurós (vagyis durván 60 milliárd forintos) zártkörű tőkeemelést hajtott végre. A közlemény szerint alapvetően a devizaalapú jelzáloghitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztése által okozott, előre nem tervezhető veszteség kényszerítette a bankcsoport tőkehelyzetének rendezésére az MKB Bank német anyavállalatát. Március 8-án távozott az MKB Bank elnök-vezérigazgatói székéből Erdei Tamás, aki 1994-től vezérigazgatóként, 1997 óta pedig elnök-vezérigazgatóként állt a pénzintézet élén. Utódja Simák Pál, aki korábban a bank vezérigazgató-helyettese volt.

A CIB-nél is fekete év volt a tavalyi

A CIB Csoport az ágazatot érintő hatások, így a végtörlesztés, a rendkívüli bankadó, az árfolyam elszabadulása, a forint gyengülése és a romló külső gazdasági környezet következtében 37,3 milliárd forint adózás utáni veszteséggel zárta a tavalyi évet - közölte a pénzintézet egy nappal az MKB előtt.

Az Intesa Sanpaolohoz tartozó CIB Csoport közleménye felhívja a figyelmet arra, hogy az egyre inkább romló hazai és európai gazdasági környezet, a kormányzat által megvalósított intézkedések, mint a pénzügyi szektorra kivetett rendkívüli válságadó, a végtörlesztés illetve az árfolyamok elszabadulása az egész ágazat üzleti eredményére hatással lévő példátlan terheket rótt a pénzintézeti szektorra, így a CIB-re is.

A kormány 2011. során több intézkedést is bevezetett, amelynek célja a devizahitellel rendelkező háztartások pozícióinak javítása volt. A kedvezményes árfolyamon történő végtörlesztéséről szóló intézkedés a CIB számára jelentős, 36,8 milliárd forintos veszteséget okozott. Ebben szerepet játszott az értékvesztés és céltartalékképzés soron jelentkező 105 milliárd forintos leírás, amely meghaladja az előző évi 83 milliárdot is.