Tiltott kötvénykibocsátás miatt büntetett a PSZÁF

Vágólapra másolva!
Ötvenmillió forintos bírságot szabott ki a PSZÁF a Perfectum pénzügyi szolgáltatóra, mert a cég ellen indított vizsgálat megállapította, hogy felügyeleti engedély nélkül bocsátott ki kötvényeket.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 50 millió forintos piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Perfectum Consulting Zrt.-re, valamint eltiltotta a céget az engedély nélküli pénzügyi szolgáltatási tevékenységtől. Binder István, a felügyelet szóvivője azt mondta: a cég - vezetőjének korábbi nyilatkozatai alapján - többek között kötvénykibocsátással foglalkozik, illetve lakásért életjáradék konstrukciót kínálnak. Hangsúlyozta, hogy a cégnek nem volt felügyeleti engedélye az engedélyköteles tevékenységekre, így a kötvénykibocsátásra sem.

Ezenkívül a kötvénykibocsátás nem felelt meg a kötvény tartalmi, alaki feltételeinek, hanem betétgyűjtési tevékenységnek minősítette a PSZÁF. A szóvivő hozzátette: az eljáráskor figyelembe vették azt is, hogy a társaság hirdetései sok embert elértek, valamint hogy hálózaton keresztül is terjesztette a termékeit. A PSZÁF által piacfelügyeleti eljárásban kirótt 50 millió forintos bírságot a cégnek a határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül kell befizetnie.