Nem bíznak a növekedésben a hazai cégvezetők

Vágólapra másolva!
A magyarországi vezérigazgatók 47 százaléka számít csak arra, hogy idén cége növekedni tud, miközben a vállalatok harmada leépítésekre készül - derül ki a PwC és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének felméréséből.
Vágólapra másolva!

A magyarországi vezérigazgatók 47 százaléka bízik abban, hogy cége növekedni tud 2012-ben, és ez az arány jóval alatta marad a világban átlagosan mért 84 százaléknak - hangzott el a PwC könyvvizsgáló és tanácsadó csütörtöki tájékoztatóján, ahol ismertették a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével (MGYOSZ) közösen készített első vezérigazgatói felmérés eredményeit.

Túlélési stratégiát vázolt fel a megkérdezett 70 nagyvállalati vezető, ennek lényege a további költségcsökkentés - mondta Futó Péter. Az MGYOSZ elnöke szerint most mindenki arra törekszik, hogy stabilizálja cége helyzetét.

"A vállalatok növekedési kilátásait rontja a bizonytalan magyar gazdasági környezet, az erősen kilengő árfolyam, az államháztartási hiány alakulása, amelynek következtében adóemelésekre kényszerülhet a kormányzat" - ismertette a felmérés részleteit Lőcsei Tamás, a PwC partnere. Valamivel optimistábbak a vezérigazgatók a következő három évet illetően, a válaszolók 78 százaléka bízik a növekedésben, és ez az arány közelít a PwC világfelmérésének 84 százalékos arányához.

A felmérés szerint a következő 12 hónapban a vállalatok 34 százaléka további létszámcsökkentést tervez, 30 százalékuk változatlan létszámmal számol, 14 százalék nem válaszolt, növekvő létszámot 22 százalék tervez. Meglehetősen pesszimisták a magyarországi vezérigazgatók a gazdasági élénküléssel kapcsolatban: csak 15 százalékuk reménykedik abban, hogy 2012-ben globális fellendülés várható, miközben a világátlag 50 százalék.