Király: Májusban még nem lesz IMF-hitelünk

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint gazdaságpolitikai fordulatra van szükség ahhoz, hogy a belső megtakarítások segítsék a gazdasági növekedést.
Vágólapra másolva!

A költségvetésben 3,5-4 százalékos elsődleges többlet kell ahhoz, hogy a 80 százalék körüli államadósság csak szinten maradjon a mostani 8 százalék feletti hozam és egy, a mostaninál kedvezőbb kimenetelnek számító 1,5 százalékos potenciális növekedés mellett, jelezte Király Júlia, a jegybank alelnöke.

Ekkora elsődleges (kamatfizetések nélküli) többlet a költségvetésben irreálisan magas, ezért a másik két tényezőn kell javítani. A hozamcsökkenés és a növekedés potenciális ütemének javulása akkor következhet csak be, ha a befektetők bizalma visszatér Magyarországgal szemben, a gazdaságpolitika hitelessége visszaépül, ez pedig gazdaságpolitikai fordulat nélkül nem megy - emelte ki Király.

A gazdaságpolitikai fordulatot jelezheti, ha valóban sikerül az IMF-fel és az EU-val megállapodni, mondta a jegybank alelnöke, aki szerint nem tűnik valószínűnek, hogy májusban már a hátunk mögött tudhatnánk egy IMF/EU-csomagot.

A bankok úgy építették le drasztikus mértékben - és a régiós országokban megfigyeltnél jóval gyorsabban - Magyarországon 2010 júniusa óta a hitel-betét arányt, olyan gyors ütemben vonták ki a tőkét, hogy közben a betétállomány is csökkent. Ez épp ellentétes lenne azzal a kiúttal, amely a belső megtakarításokra támaszkodik, hívta fel a figyelmet Király. A belső megtakarítások felépülése ellen munkálkodott a kormány a végtörlesztéssel (aminek 70 százalékához megtakarításokat használtak fel), a magánpénztári vagyon államhoz irányításával, a bankadóval, valamint az önkéntes nyugdíjpénztárak adókedvezményének visszanyesésével idén év elejétől. Ezzel szemben csupán egyetlen dolog bátorította a belső megtakarítások növelését: a kamatadó eltörlése akkor, ha valaki öt éven túl tartja a befektetését.

Ha az eddigi ütemben folytatódik a hitel-betét arány leépítése, akkor az durva hatású lesz a potenciális gazdasági növekedésre is, figyelmeztetett az MNB alelnöke. A folyamat lelassítására lenne szükség, az pedig megint csak nem megy gazdaságpolitikai fordulat nélkül.