Eladósodott, majd bedőlt a milliárdos építő

Vágólapra másolva!
Két éve még nyereséget tudott termelni az M6-os autópálya építésében is részt vállaló bólyi építőipari vállalkozás, de a tartozásai a bevételek fölé nőttek, így felszámolást indítottak az eladósodott cég ellen.
Vágólapra másolva!

Súlyosan eladósodott, ezért felszámolást kezdtek a Suchmann-Fischer Építőipari Kft. ellen, amely annak ellenére dőlt be, hogy két éve még nyereséges volt. Ezzel újabb milliárdos építőipari cég tűnik el - írta a Gazdaság.hu üzleti hírügynökség.

A bólyi székhelyű Suchmann-Fischer ellen több végrehajtás indult, csak az utóbbi négy évben kilenc. Ebből ötöt az adóhatóság indított - írta a Gazdaság.hu. A cég 2010-ben kétmilliárd forint fölötti bevételt ért el, és nyereséges volt, de kötelezettségvállalása meghaladta a bevételt, vagyis adósságspirálba került.

Az építőipari cég Siklóson épített utat és parkolót, Kisújszálláson, Tiszaroffon és Dunaújvárosban szennyvízelvezetőt, dolgozott az M6-M60 autópálya kivitelezésén, vízépítési munkákat végzett - írta a hírügynökség. 2006-ban, vélhetően az M6-os autópálya építése miatt rekord árbevételt ért el, 3,8 milliárd forintot szerzett. 2010-ben már csak 2,1 milliárdot, de még ekkor is közel 10 millió forint nyereséget termelt.

A cég tulajdonosai Suchmann József Róbert és Suchmann József Róbertné, akik a Délvíz Víziközmű Zrt.-ben és további közműcégekben is tulajdonrésszel bírnak.