Több száz millió forint eltitkolt adó nyomára bukkant a NAV

Vágólapra másolva!
Szervereket és négyszázmillió forint értékű árukészletet is lefoglalt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal annál a hét cégből álló csoportnál, akiket azzal gyanúsítanak, hogy nem fizettek be több százmillió forintnyi áfát. A cégek bemutatókon árulták az egészségvédőnek mondott termékeket, de a bevételeket nem könyveték rendesen, és adóbevallást sem adtak be.
Vágólapra másolva!

Több száz millió forintnyi általános forgalmi adó (áfa) be nem fizetésével gyanúsítják annak a héttagú cégcsoportnak a működtetőit, amelyre közérdekű bejelentés alapján bukkant a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága. Kovács Mária szóvivő csütörtöki tájékoztatása szerint a vállalkozások "egészségvédőnek mondott termékeket", többek között indukciós főzőlapokat és mágneses takarókat értékesítettek bemutatókon, a könyvelésükben rögzített bevételi adatok azonban nem fedték a valóságot: milliós kiadásokkal rendre 2-300 ezer forintos bevételt állítottak szembe.

Az elsőként ellenőrzött cég a tavalyi évre semmilyen adóbevallást nem nyújtott be, beszerzéseit és értékesítéseit pedig ugyanazzal a számlázó programmal könyvelte, mint a győri székhelyére bejegyzett hat másik társaság - mondta a szóvivő. A hét társaság minden számláját központi szerverről állították ki olyan vállalkozások részére, akik áfa-bevallásaikat nem nyújtották be, többek adószáma pedig már felfüggesztés alatt állt.
A pénzügyi nyomozók a helyszínen lefoglalták a szervergépet, mintegy 10 millió forint összegű készpénzt, valamint iratokat. Szintén lefoglalták egy távolabbi raktárhelyiségben a társaságok által tárolt, 400 millió forint értékű árukészletét.

A szóvivő közölte: az akció hatására a csoport három - Győr-Moson-Sopron megyei - cége már be is nyújtotta áfa-bevallásait, valamint befizetett összesen 200 millió forintot. Az ügyben adóigazgatási és a büntetőeljárás indult, rendkívül magas összegű adóeltitkolás, illetve körbeszámlázás alapos gyanúja miatt.