A kormány több levelet is küldött Brüsszelnek

Vágólapra másolva!
A kormány átküldte válaszait az Európai Bizottságnak a kötelezettségszegési eljárásokkal és a jegybanktörvénnyel kapcsolatban, és közölte azt is, hogy a költségvetés tavaly jókora többletet produkált.
Vágólapra másolva!

A költségvetésben tavaly 4,3 százalékos többlet jött össze - hozta nyilvánosságra az adatot a Nemzetgazdasági Minisztérium, amelyet elküldött az EU statisztikai hivatalának. A jókora, és a rendszerváltás óta eltelt időt tekintve példátlan többlet nem meglepetés, önmagában a magán-nyugdíjpénztári vagyon államhoz irányítása 10 százalékponttal javította a GDP-arányos egyenleget.

Voltak más egyszeri tételek is, bevételi és kiadási lépések egyaránt. Ha ezeket leszámítjuk, akkor, írja a tárca, a GDP 2,43 százalékának megfelelő hiányt produkált az állam. Ez belül van a 3 százalékos hiányküszöbön, amit az EU elvár, és a kormány 2,94 százalékos hiánycéljánál is jobb eredményt takar.

Az NGM a tavalyi adat alapján bizakodó, és biztosra veszi, hogy idén és jövőre sem lesz semmi gond. Az EU, az IMF, és legutóbb a jegybank szakértői azonban mást jeleznek előre, mindhárom intézmény szerint újabb megszorítás nélkül a kormány elvéti a hiánycéljait (idén 2,5, jövőre 2,2 százalékos deficit a terv). A kormány, és ezt több ízben is lenyilatkozta például az NGM államtitkára, Cséfalvay Zoltán, egy kiigazító csomagon dolgozik, amely idén és jövőre is segíthet a cél elérésében.

Nemcsak a költségvetési egyenlegről küldtük el a normál rend szerint, a határidőt betartva az adatot az Eurostatnak. A KSH azt közölte, hogy az államadósság a GDP 80,6 százaléka volt tavaly év végén. Mint megírtuk, ezzel Orbán Viktor kormányfő elveszítette az államadósság ellen vívott harcát tavaly, mert a miniszterelnök 75 százalék alatti adósságot ígért még a nyár végén. A vereség elsődleges oka a forint gyengülésében keresendő, amögött pedig részben a kormány gazdaságpolitikája is ott áll.

Másik fontos gazdaságpolitikai ügyben fejlemény történt ma. A kormány, mint írja a szóvivői iroda, átadta az Európai Bizottságnak a két folyamatban lévő kiemelt kötelezettségszegési eljárás (bírák nyugdíjazása, adatvédelmi hatóság függetlensége) tárgyában, valamint két további, párhuzamosan vizsgált kérdésben (a Magyar Nemzeti Bank és az igazságszolgáltatás függetlensége) készített hivatalos válaszát. A kormány részletesen tájékoztatta a Bizottságot a már bejelentett, folyamatban lévő, illetve tervezett jogalkotási lépésekről, melyek érdemben választ adnak az Európai Bizottság és az Európa Tanács Velencei Bizottságának észrevételeire.

"A kormány bízik benne, hogy e jogalkotási kezdeményezései, illetve az átadott kiegészítő tájékoztatás megfelelő alapul szolgál ahhoz, hogy a Bizottság a szóban forgó eljárásokat lezárja. A kormány úgy véli: immár nem lehet akadálya annak, hogy Magyarország belátható időn belül megkezdje a hiteltárgyalásokat az Európai Unióval és az IMF-el" - zárul a közlemény.

A kormány az utóbbi hetekben azt sulykolja, hogy a részéről már kezdődhetnének is a tárgyalások az IMF-fel és az EU-val, a két intézmény szerint azonban a kormánynak van dolga abban, hogy az előfeltételeket (a mostani levélben érintett vitás pontokat) megnyugtatóan rendezzék Orbánék.