Uniós ajánlatok az adminisztratív terhek csökkentésére

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság számításai szerint az eddigi konkrét javaslatokkal akár 33 százalékkal is csökkenthetőek lennének az adminisztratív terhek.
Vágólapra másolva!

Edmund Stoiber, az adminisztratív terhek európai szintű csökkentési lehetőségeivel foglalkozó uniós munkacsoport elnöke kedden Brüsszelben átadta José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének a munkacsoport jelentését.

Az "Európa jobban is teljesíthet" című dokumentum ismerteti azokat az egyes tagállamokban alkalmazott, bevált módszereket, amelyek az európai uniós jogszabályok minél kevesebb teherrel járó végrehajtását célozzák. Barroso - Stoiberrel közösen tartott sajtótájékoztatóján - arra kérte a tagállamokat, hogy tanulmányozzák ezeket a példákat, és tanuljanak belőlük.

A jelentés 74 példát tartalmaz, egyebek közt az e-kormányzattal kapcsolatos kezdeményezésekről, illetve intelligens megoldásokról főként kisvállalkozások számára. Kitérnek a példák az érdekelt felek közvetlen bevonásának módszereire, a megfelelő iránymutatásra, valamint a határokon átívelő kezdeményezésekre.

Az Európai Bizottság - az EU központi javaslattevő-végrehajtó intézménye - 2007 januárjában tett indítványt az uniós vállalkozásokra háruló adminisztratív terhek 25 százalékos csökkentésére 2012-ig. A kezdeményezést két hónappal később a tagállami csúcsvezetők is jóváhagyták. A Stoiber vezette munkacsoport 2008 óta segíti és látja el tanácsokkal az Európai Bizottságot az adminisztratív terhek csökkentésére irányuló cselekvési program végrehajtása kapcsán.

Az uniós végrehajtó testület számításai szerint az eddig megtett konkrét javaslatok nyomán akár 33 százalékkal is csökkenthetőek lennének az adminisztratív terhek. A tagállami kormányokat képviselő Tanács és az Európai Parlament által ezek közül már elfogadott intézkedések 22 százalékos csökkenést eredményezhetnek - olvasható a brüsszeli bizottsági elemzésben.