Napokon belül elérhető a szocpol

lakástámogatási rendszer, lakáshitel, ingatlanpiac, szocpol, szociális bérlakás, építkezés
Vágólapra másolva!
A bankok többsége szerződés híján még nem fogadja be az igényléseket, de van olyan hitelintézet is, ahol hamarosan igényelhető az amúgy januárban újraindult támogatás - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Hamarosan elérhető lesz a január elsejétől újraindult lakáscélú szociálpolitikai támogatás, a bankok többsége szerződés híján azonban még nem fogadja be az igényléseket - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.

A lakáscélú szociálpolitikai támogatás iránt érdeklődő családok igényeit eddig sorra utasították el a bankok. Ennek hátterében az állt, hogy az államilag támogatott lakásvásárláshoz szükségek papírokat a pénzintézetek nem írták alá.

A szocpol forgalmazásához szükséges szerződéstervezeteket a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) még a rendelet hatálybalépése előtt kiküldte a bankoknak. Azt ugyanakkor minden esetben a hitelintézet mérlegeli, hogy részt kíván-e venni a támogatás közvetítésében. Ha igen, a szerződéstervezetet aláírva vissza kell küldenie a tárcához.

Az NGM tájékoztatása szerint a csúszásban az is szerepet játszhat, hogy a bankok decemberben és januárban a devizakölcsönök végtörlesztésével kapcsolatos ügyintézésre koncentráltak.

A minisztériumban úgy látják, hogy a bankok már megkezdték a felkészülést a szocpollal járó ügyintézésre, néhány héten belül több hitelintézetnél is elérhető lesz a támogatás. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy van már olyan bank is, amelynél már napokon belül igényelni lehet a támogatást, például az OTP-nél.