Még egy napjuk van a vállalkozásoknak, hogy jelentkezzenek

Vágólapra másolva!
Március elsejéig kell a gazdasági társaságoknak, egyéni vállalkozásoknak teljesíteniük a kötelező kamarai regisztrációt. Az 5 ezer forintos kamarai hozzájárulást március 31-ig kell befizetni.
Vágólapra másolva!

A gazdasági kamarákról szóló törvény tavaly novemberben elfogadott módosítása alapján valamennyi hazai vállalkozásnak és gazdasági társaságnak kötelező a nyilvántartásba vétel, ezt a területi kereskedelmi és iparkamaránál kell megtenni. Március 31-ig az éves díjat is be kell fizetniük az érintetteknek, ez idén 5 ezer forint kamarai hozzájárulást jelent.

Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára korábban az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a kitöltött és cégszerűen aláírt űrlapot be kell küldeni a cég székhelye szerinti területi kamarához, amely az 5000 forint hozzájárulási díj megfizetése után nyilvántartásba veszi a vállalkozást.

A 19 megyei és a fővárosi kereskedelmi és iparkamara egységes űrlapot használ, viszont a hozzájárulási díj befizetésére több lehetőség is nyílik, minden kamaránál lehet banki átutalással, vagy az ügyfélszolgálaton készpénzzel fizetni, és néhány kamara sárga csekket is ad. A nyilvántartásba vételről a kamara tájékoztatja a vállalkozást, közli a kamarai regisztrációs számát, illetve azt, hogy milyen ingyenesen igénybe vehető kamarai szolgáltatásra jogosult a regisztrált vállalkozás

A kötelező kereskedelmi és iparkamarai regisztráció nem érinti a főtevékenységként mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozásokat, a mezőgazdasági termelőket, a magán-állatorvosi, az ügyvédi, az egyéni szabadalmi ügyvivői, a közjegyzői és az önálló bírósági végrehajtói tevékenységet folytatókat.

Azoknak az egyéni vagy társas vállalkozásoknak, amelyek a törvény 2012. január elsejei hatályba lépése után jönnek létre, a cégbejegyzést követő öt napon belül kell kezdeményezniük a kamarai nyilvántartásba vételt. A nyilvántartásban szereplő adatok nyilvánosak, a kamaráknak az adatok nyilvánosságát 2012. június 1-jétől kell biztosítaniuk.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara adatai szerint január elseje és február 24. között 200 ezren kezdeményezték a kamarai regisztrációt, közülük több mint 129 ezren a február elején elindított online rendszerben. Dunai Péter a Napi Gazdaságnak elmondta, az utolsó napokban a kamarák nagy rohamra számítanak, sőt március első két hetében is folytatódhat a regisztráció, amelyre becsléseik szerint 600 ezer vállalkozást várnak.
.
A kamara korábbi tájékoztatása szerint a határidők lejárata után összeveti a beérkező regisztrációt a hivatalos cégnyilvántartásokkal, és a nem regisztráló cégeket megkeresik.

Ha a vállalkozás a kötelező kamarai hozzájárulást nem fizeti be, az a törvény szerint meg nem fizetett köztartozásnak minősül. Ebben az esetben az állami adóhatóság adók módjára hajtják azt be. Az 5 ezer forintos hozzájárulás 10 százaléka az országos gazdasági kamarát, 90 százaléka a területi gazdasági kamarát illeti meg. A területi gazdasági kamara az országos kamarának járó részt tárgyév április 30-ig köteles megfizetni.