Jól megy a Mol cégének Horvátországban

Vágólapra másolva!
A horvát INA tavaly 1,82 milliárd kuna, azaz mintegy 70 milliárd forint volt az adózás utáni profitot ért el. Ez 90 százalékkal több az egy évvel korábbinál.  
Vágólapra másolva!

Az egy évvel korábbihoz képest majdnem kétszeresére nőtt a Mol érdekeltségi körébe tartozó horvát INA csoport adózott eredménye tavaly.

A társaság keddi közleménye szerint 1,82 milliárd kuna, azaz mintegy 70 milliárd forint volt az adózás utáni profit. Ez 90 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A bevétel 16 százalékkal 30 milliárd kunára, hozzávetőleg 1.151 milliárd forint nőtt.

Az eredmény javulását elsősorban a kőolaj árának emelkedésével, illetve a szénhidrogén termelés növekedésével magyarázták a cégnél. Hozzájárult a jó eredményekhez a hatékonyság javítása, a költségek csökkentése is.