Orbán: Jobban járnak a közszolgák az árfolyamgáttal

Vágólapra másolva!
Újabb levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnök a devizahiteles közszolgálati dolgozóknak, amelyben arról ír, hogy a végtörlesztésnél kedvezőbb megoldást találtak számukra. A levélben átlagosan 30 százalékkal alacsonyabb törlesztőt ígér.
Vágólapra másolva!

A végtörlesztésnél kedvezőbb megoldást talált a kabinet a közszolgálatban dolgozók "devizahitel-csapdából történő kimentésére" - egyebek mellett erről ír Orbán Viktor kormányfő a közszféra érintett munkavállalóinak szóló újabb levelében.

A leveleket ezen a héten postázzák, a közszolgálatban dolgozók pedig legkésőbb a hét végén, a jövő hét elején meg is kapják azokat - közölte kedden Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. Ismertetése szerint a levélben a miniszterelnök arról ír, hogy az új típusú árfolyamgát azért kedvezőbb, mert - a gyermekszámtól függő állami kamattámogatásnak köszönhetően - átlagosan 30 százalékkal alacsonyabb havi törlesztőrészletet eredményez a jelenleginél.

Giró-Szász András kormányszóvivő pénteken közölte, hogy a végtörlesztésnél kedvezőbb kondíciójú, állami kamattámogatással kiegészített árfolyamgát rögzítését ajánlja a kormány a közszféra devizahitellel rendelkező dolgozóinak. Elmondta akkor azt is, hogy a havi törlesztőrészlet pontos megállapításához szükséges modellszámítások - amelyeket a Nemzetgazdasági Minisztérium dolgoz ki - hamarosan a munkaadókhoz kerülnek, a munkavállalók pedig náluk érdeklődhetnek.

Az [origo] által megkérdezett állami alkalmazottak nagyon csalódottak a miatt, hogy a kormány az ígérete ellenére nem segített a végtörlesztésben, még akkor sem, ha elképzelhető, hogy a kedvezményes árfolyamrögzítéssel egy részük jobban fog járni. "Ha egy kormányfő ígér segítséget, az csak jelent valamit. A nagy semmit, mint azóta kiderült" - mondta egyikük az [origo]-nak. A teljes cikket itt olvashatja el.