Idei mélypontján a magyar csődkockázat Londonban

Vágólapra másolva!
Második napja esik lendületesen a magyar CDS-árazás. Londoni befektetési házak nagy valószínűséggel jósolják, hogy Magyarország megállapodásra jut a Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val egy új készenléti csomagról, bár előrejelzéseik szerint a tárgyalások néhány hónapot igénybe vesznek majd.
Vágólapra másolva!

Meredek csökkenéssel idei mélypontjára süllyedt a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása a csütörtöki londoni kereskedésben, ami azt jelzi, a piaci szereplők derűlátóan viszonyulnak az IMF/EU-programról szóló megállapodás esélyeihez.

A legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision szakelemzőinek kimutatása szerint a magyar kormánykötvény-kötelezettségek törlesztési leállására köthető határidős biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) középárfolyama a késői csütörtöki jegyzésben valamivel 620 bázispont felett mozgott az előző esti 667,6 bázispontos záró után.

A csütörtökön elért szint az eddigi legalacsonyabb az idén, és a magyar CDS-kontraktusok a CMA által figyelt európai mezőny egészén belül a legnagyobb mértékben csökkentek a nap folyamán. A magyar CDS-árazás második napja esik lendületesen; a magyar törlesztéskockázat-biztosítási kontraktusok kedd este még 692,1 bázisponton zártak.

A csütörtöki kereskedés késői szakaszára kialakult magyar CDS-árszint azt jelenti, hogy egységnyi értékű, tízmillió euró ötéves magyar államkötvényre jelenleg valamivel 620 ezer euró feletti éves középárfolyamon kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási tranzakciókat a londoni piacon. Ez két kereskedési nap alatt 70 ezer eurós áresést jelent.

A magyar CDS-árfolyamok a hónap első kereskedési hetében még 750 bázispont - tízmillió euró magyar kötvényadósságra 750 ezer euró - feletti rekordokon jártak, vagyis azóta 130 ezer euróval lett olcsóbb az irányadó ötéves magyar szuverén devizakötvény tízmillió eurónként számolt törlesztésbiztosítási díja a londoni piacon.

A CDS-tranzakciók árazása jelzi, hogy a piac mennyire ítéli kockázatosnak azt az állami vagy vállalati adóst, amelynek kötelezettségeire az adott határidős törlesztésbiztosítási kontraktusok vonatkoznak.

Magyarország CDS-árazása jelenleg már számottevően alacsonyabb például az euróövezeti tag Írországénál: a csütörtöki késői kereskedésben az ír CDS-tranzakciók díja 668 bázispont körül mozgott Londonban a 679,1 bázispontos előző záró után. Citybeli befektetési házak nagy valószínűséggel jósolják, hogy Magyarország megállapodásra jut a Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val egy új készenléti csomagról, bár előrejelzéseik szerint a tárgyalások néhány hónapot igénybe vesznek.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport citybeli szakértői erről összeállított csütörtöki prognózisukban közölték, hogy legkorábban az első negyedév végére vagy a második negyedév elejére várják az IMF/EU-megállapodás létrejöttét. Egy másik nagy globális pénzügyi szolgáltató csoport, a JP Morgan londoni elemzői előző nap ismertetett átfogó előrejelzésükben megerősítették, hogy alapeseti forgatókönyvük szerint a második negyedévben megszületik az egyezség az új IMF/EU-programról.