Új szakaszába léphet a Magyarország elleni deficiteljárás

Erópai Unió, EU, Brüsszel, Brussels, Orbán Viktor
Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság szerdán azt fogja kezdeményezni, hogy a következő szakaszába lépjen a Magyarország ellen nyolc éve folyó túlzottdeficit- eljárás - értesült a Bruxinfo. Brüsszel értékelése szerint hazánk nem teljesítette a pénzügyminiszteri tanács 2009-es ajánlásait, 2013-ra pedig ismét a referenciaként meghatározott 3 százalék fölé emelkedhet az államháztartás hiánya. Büntetésként Brüsszel a kohéziós alapból járó kifizetések felfüggesztését is kezdeményezheti, amire még nem volt példa eddig egyetlen tagországgal szemben sem.
Vágólapra másolva!

A Bruxinfo értesülései szerint az Európai Bizottság a szerdai ülésén annak megállapítását fogja kérni a tanácstól, hogy Magyarország nem teljesítette a pénzügyminiszteri tanács 2009 nyáron hozzá intézett ajánlásait a túlzott mértékű költségvetési hiány kiigazítására.

A portál beszámolója szerint ezzel eldőlt, hogy az EB nem csak fenntartja a Magyarország ellen nyolc éve folyó eljárást, hanem további lépéseket tart szükségesnek azzal, hogy új szakaszába lépteti az ügyet. Formailag a Bizottság azt állapítja majd meg az ilyenkor szokásos fordulattal, hogy Magyarország "nem hozott hathatós intézkedéseket" a túlzott mértékű hiány kiigazítására.

A testület várhatóan azt fogja mondani, hogy bár a kormány tett intézkedéseket a hiány csökkentése érdekében, de ez nem bizonyult elegendőnek.

A portál forrásai úgy fogalmaztak: "nem maradt más választása az Európai Bizottságnak, mint a túlzott deficiteljárás újabb szakaszba léptetése". A testület annak kimondását kéri a Tanácstól, hogy Magyarország nem teljesítette az uniós pénzügyminiszterek (ECOFIN) 2009 nyarán tett ajánlásait.

Ha az ECOFIN minősített többséggel elfogadja a bizottsági értékelést, a dosszié visszakerül a Bizottsághoz, amely saját hatáskörben két dolgot tehet. Egyrészt új ajánlásokra tehet javaslatot a Tanácsnak, másrészt szankcionálhatja az országot, mégpedig a kohéziós alapból járó kifizetések felfüggesztésének kezdeményezésével. Ezt eddig még soha nem alkalmazta a Bizottság egyetlen tagországgal szemben sem.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Európai Bizottság szerdai ülésén várhatóan napirendre kerülnek a magyarországgal szemben indított vizsgálatok. A tanácskozáson a túlzottdeficit-eljárás fenntartása mellett a jegybanktörvényről, a nemzetközi hitelcsomagról szóló tárgyalások, az alkotmánnyal és az igazságszolgáltatás átalakításával kapcsolatos aggályokról, valamint a Klubrádió frekvenciájának ügyéről is szó eshet.