A görög alku közelségének híre erősíti Európát

Vágólapra másolva!
Nem sikerült a hétvége folyamán megállapodni a magánhitelezőkkel a görög államadósság részleges elengedésének mértékéről. Márciusban majdnem 15 milliárd eurós törlesztési kötelezettség vár az országra, vagyis Görögország hitel híján csődbe csúszna. Hétfői hírek szerint azonban közel a megegyezés, ez áll a jó piaci hangulat mögött is.
Vágólapra másolva!

Hétfő délután a Reuters hírügynökség internetes oldalán azt írta, több jel is arra utal, hogy a nap folyamán előre tudtak lépni a felek. Francois Baroin francia pénzügyminiszter Párizsban újságíróknak azt mondta, a megegyezés már körvonalazódik. A derűlátásra okot adó pletykák nyomán az euró háromheti csúcsra erősödött a dollárral szemben, és a nagyobb európai tőzsdék is jól teljesítettek. Jó formában volt a forint is, december 21. óta először süllyedt 300 forint alá az euró árfolyama.

Egy nappal korábban még sokkal borúsabb volt a kép. Szombat este váratlanul elutazott Athénból Charles Dallara, a Görögország magánhitelezői nevében tárgyaló Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) igazgatója. Ez nem jelentette az egyeztetések megszakadását, de előrevetítette, hogy a hét végén nem lesz megállapodás a veszteségleírásról - és nem is lett. Evangelosz Venizelosz görög pénzügyminiszter korábban azt mondta, hétfőig meg kell egyezni, hogy a következő, január 30-ai EU-csúcsig ki lehessen dolgozni a részleteket.

Márciusig kell a pénz

A 160 százalékos GDP-arányos államadóssággal küszködő ország arról egyezkedik hitelezőivel, hogy a régi, visszafizethetetlennek bizonyult kötvényei helyett kibocsátandó újak kamata milyen magas legyen. A Guardian brit napilap szerint a napokban már körvonalazódott a kompromisszum, ám az EU és az IMF képviselői lényegében megvétózták azt, a görög gazdaság visszaesésére hivatkozva 4 százalékosnál fél százalékponttal alacsonyabb kamatot követelve.

Ha végleg elmaradna a piac által régóta várt alku, az oda vezethetne, hogy a görög állam nem tudná fizetni az esedékes törlesztését, és kénytelen lenne bejelenteni a csődöt. A tét az újabb EU/IMF-mentőcsomag, annak egyik feltétele ugyanis a magánhitelezőkkel kötendő megállapodás. A mentőcsomag nélkül Görögország valószínűleg már a március 20-án esedékes, 14,5 milliárd eurós fizetési kötelezettségét sem tudná teljesíteni.A kölcsönöket nyújtó bankok, befektetési alapok ez esetben pénzük döntő többségét elbuknák, a görögökre pedig az eddiginél is sokkal súlyosabb válság köszöntene.

Megjelent a görög adós-feketetista

Eközben a görög pénzügyminisztérium nyilvánosságra hozta azoknak a nevét, akik komoly hátralékban vannak adójuk befizetésével - jelentette az MTI. Az Ekhatimerini.com görög hírportál beszámolója szerint a 170 oldalas listán 4152-en vannak - köztük popsztárok, vállalkozók, kereskedők - , akik összességben mintegy 15 milliárd euróval tartoznak az államnak.

Az adósok egy része azonban már vagy börtönben ül, vagy csőbe ment a vállalkozása. Német lapjelentések szerint szakértők úgy vélik, hogy a görög állam legjobb esetben is a tartozások egyötödét tudja behajtani.

A görög kormány még novemberben adott ultimátumot azoknak, akik legalább 150 ezer euróval tartoznak az államnak: vagy záros határidőn belül rendezik adósságukat, vagy nyilvánosságra hozzák az adóelkerülő magánszemélyek, illetve vállalatok listáját. Görögországban óriási problémát jelent az adók be nem fizetése, a kormány jelentős eredményeket vár a behajtás hatékonyáságának növelésétől.