Bedőlt a milliárdos budapesti banáncég

Karácsonyi narancsos receptek
Vágólapra másolva!
Százmillió forintot meghaladó adótartozás és több végrehajtás után felszámolás indult a budapesti székhelyű zöldség-gyümölcs kereskedő Starking Zrt. ellen. A társaság egyik tulajdonosa több tonna gyümölccsel támogatta a Fidesz 2010-es kampányát.
Vágólapra másolva!

Felszámolás indult a Starking Zöldség-gyümölcs Kereskedelmi Zrt. ellen. A cég 2009-ben még 8 milliárd forint feletti árbevételt ért el, azóta viszont több végrehajtás indult ellene, miközben nagy adótartozást halmozott fel - írta a Gazdaság.hu üzleti hírügynökség.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtást kezdeményezett a cég ellen, mivel 180 napon túli, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkezett.

A cég jelenlegi tulajdonosa nem nyilvános, nem tudható meg az Opten céginformációs rendszer adataiból, a 2009-es kiegészítő melléklet szerint Flamm Edina, ifj. Flamm Tibor, Flamm Olivér és Flamm Evelyn birtokolta a társaságot egyenlő arányban - írta a Gazdaság.hu.

A hírügynökség arról is írt, hogy egy YouTube-videón arról beszél a cégtulajdonosként bemutatott Flamm Tibor, hogy a cég 1988-ban alakult az első gyümölcs- és zöldségforgalmazó magyar társaságként. Nemcsak forgalmaznak, 107 hektáron termeltetnek Ázsiában, Afrikában és Spanyolországban, Magyarországon pedig saját földjeik, üvegházaik és termálkútjaik vannak. Legfontosabb termékük a zöld banán, amit Magyarországon érlelnek, 2006-ban sikerült megvenniük az ország legnagyobb banánérlelőjét, 4000 négyzetméter csarnokkal. A cég saját gépkocsiparkot tart fenn hűtőkamionokkal, és beszállítója több áruházláncnak.

A hírügynökség azt is írta, hogy Flamm Tibor korábban bulvárhírekben szerepelt. 2010-ben 6 tonna gyümölccsel támogatták a Fidesz narancs- és banánosztó kampányát. 2008-ban pedig a Bors írt róluk, miután Kovács Katalin kajakozó esküvőjén "egy feltűnően vastag borítékkal lepte meg az ifjú párt" Flamm Tibor. Kovács Katalin férje, Hoffman Ervin akkor a Flamm-cégnél dolgozott.