Közzétette megszűnő bankfiókjainak listáját az Erste

Vágólapra másolva!
Az Erste december elején jelentette be, hogy a gazdasági válság és részben a bankadó miatt kénytelen bezárni 41 magyarországi bankfiókot. A pénzintézet pénteken honlapján tette közzé az érintett fiókok listáját.
Vágólapra másolva!

Közzétette honlapján a január 20-ig megszűnő 41 Erste-bankfiók listáját a bank. A pénzintézet ügyfeleinek nem kell semmit tenniük, számlavezetésüket automatikusan átveszi egy másik bankfiók - közölte az Erste. Arról, hogy a bezárás után melyik fiók lesz a számlavezető és hol van a legközelebbi fiók és ATM, a bank külön levélben értesíti ügyfeleit. A megszűnő bankfiókból tizennyolc Budapesten található.

A bank december elején jelentette be, hogy a jövő év első hónapjaiban megválik dolgozóinak mintegy 15 százalékától, 400-450 főtől, és a 184 bankfiókja közül várhatóan 43-at bezár. A végső szám - a honlapon olvasható tájékoztatás szerint - 41 fiók megszüntetése. A létszámcsökkentést a gazdasági válság következményeként előálló korlátozott bevételi kilátásokkal, a hitelezés visszaesésével, a "kiemelkedően magas mértékű bankadóval" és a végtörlesztés intézményének bevezetése okozta jelentős veszteséggel indokolták.

Jelasity Radován elnök-vezérigazgató akkor a közleményben hangsúlyozta: a tulajdonos, az osztrák Erste Group változatlanul fenntartja a magyar piac és ügyfelek iránti elkötelezettségét, azonban a bankpiac fékeződése miatt át kell értékelni a bankcsoport magyarországi középtávú kilátásait és ennek megfelelően kell alakítani az üzleti stratégiát. Az Erste Bank vezérével készült [origo]-s interjút itt olvashatja.

Az átalakítás nem kizárólag létszámleépítést jelent, hanem átfogó megújulást a stratégiától az ügyfélkapcsolatokon keresztül a kockázatkezelésig. A korábbi évek hitelezésen alapuló növekedését felváltja egy, a forrásgyűjtésre fókuszáló, az ügyfélkapcsolatok hatékony kiaknázásán alapuló banki tevékenység.