Norvégia 55 milliárd koronát ad az IMF -nek

Vágólapra másolva!
A norvég kormányfő szerint a saját gazdaságukat is támogatják azzal, hogy a Nemzetközi Valutaalap kapacitásait bővítik.
Vágólapra másolva!

Norvégia 55 milliárd koronával (7,129 milliárd euró) járul hozzá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kapacitásainak bővítéséhez - közölte Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök szerdán.

A norvég kormányfő közleményében így fogalmazott: "az új hitelek biztosítják, hogy az IMF megfelelő kapacitásokkal rendelkezzen ahhoz, hogy támogatni tudja a bajba jutott államokat. Ez az európai államok szempontjából is fontos".

Stoltenberg a közleményben kiemelte, hogy a támogatást nem egy adott térség vagy országok egy kifejezett csoportjának megsegítésére folyósítják.

A norvég kormányfő szerint a hitelnyújtással Norvégia végső soron a norvég gazdaságot és a norvég munkahelyek biztosítását támogatja. "Norvégia több kereskedelmi partnere is nehéz gazdasági helyzetben van. Fontos érdekünk a nemzetközi gazdasági és pénzügyi stabilitás" - fogalmazott közleményében a norvég politikus.

Az európai uniós állam- és kormányfők december eleji válságtanácskozásuk alkalmával döntöttek arról, hogy 200 milliárd euróval növelik az IMF mentőkapacitásait. Hétfőn az euróövezeti államok bejelentették: együttesen 150 milliárd eurónyi hitelt folyósítanak a washingtoni székhelyű szervezetnek. A fennmaradó 50 milliárd eurót euróövezeten kívüli államoktól remélik az euróövezeti döntéshozók.

Több állam, így Dánia, Svédország és Lengyelország már jelezte, hogy hajlandó hitelt nyújtani az IMF-nek, a cseh jegybank elnöke, Miroslav Singer viszont a Hospodarske noviny című gazdasági lapban kedden nem lelkesedett az ötletért. Mint kifejtette, a hitel mintegy negyedét kötné le a cseh devizatartalékoknak, amit ő kockázatosnak tart a mostanihoz hasonló pénzügyi turbulencia idején. A terv Miroslav Singer szerint ellentmond a józan észnek.