Patai: Nem szabad növekedési álmokat kergetni

Vágólapra másolva!
A bankszövetség elnöke úgy véli, Magyarországnak meg kell szoknia, hogy fél vagy akár nulla százalék lesz a növekedés, és ebben a lassú fázisban kell megtalálni a jó dolgokat. A devizahitelek kezelésére a kormánnyal kötött megállapodásról pedig azt mondta, a legnehezebb része azt volt, hogy a bankok túllépjenek a saját árnyékukon.
Vágólapra másolva!

A következő években Magyarországon nem lesz gazdasági növekedés, nem szabad növekedési álmokat kergetni - mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke az InfoRádió Aréna című keddi műsorában.

A magyar elitnek tudomásul vennie, hogy nem lesz növekedés a következő években, ez nem tragédia, de erről nem szabad álmodozni. Hozzátette: a világgazdaságban most keresi a helyét a következő ciklus, és egy olyan országnak, mint Magyarország, amely alapvetően a német és a nyugat-európai gazdaságtól függ, meg kell várnia, míg azok megtalálják a helyüket. Úgy fogalmazott: Magyarországnak meg kell szoknia, hogy fél vagy akár nulla százalék lesz a növekedés, és ebben a lassú növekedési fázisban kell megtalálni a jó dolgokat.

Véleménye szerint kemény tárgyalási sorozat végére tett pontot a kormánnyal történt megállapodás a devizahitelek kezeléséről, visszatértek a "normalitáshoz", amikor a kormány és a bankok beszélnek egymással. Hozzátette: a bankok között a legnagyobb vita arról volt, szabad-e kezdeményezni olyan lépéssorozatot, amely egyértelműen veszteséget jelent a szakmának, hiszen a nem fizető ügyfeleknek az adósságuk 25 százalékát engedik el. Patai erről úgy nyilatkozott, hogy túl kellett lépniük a saját árnyékukon, és ez volt a legnehezebb.

A bankároknak, akiket most "mindenki utál", rá kellett jönniük, hogy nem szakmai, hanem társadalompolitikai kérdést kell kezelni, el kellett hagyniuk a szakmai logikát, de végül felelős, előremutató javaslatot tettek le az asztalra - vélekedett. A megállapodás részleteiről szólva azt mondta, nagyon sok embernek tudnak segíteni, kivéve a nagyon jó módú, gazdag embereket.

A megállapodással minimalizálják a végtörlesztés által a bankrendszernek okozott károkat, azaz a bankrendszer veszteségeinek 30 százalékát lehet majd visszaigényelni az idei bankadóból. Hozzátette: a teljes prognosztizált veszteség 600 milliárd forint, a végtörlesztésből származó veszteség 150-200 milliárd forint lehet, és ennek 30 százalékát, 40-50 milliárd forintot kaphat vissza a bankrendszer a most érvényes végtörlesztésből.

Emlékeztetett arra is, hogy a megállapodás keretében a kormány és a bankrendszer növekedési paktumot kötött. Ennek része, hogy 2013-tól a felére csökken a bankadó Magyarországon. Része az is, hogy a kormány vállalta: az IMF-fel és az EU-val folytatandó konzultációba a kabinet bevonja a magyarországi nagybankokat és azok tulajdonosait.

A bankszövetség elnöke továbbra is fenntartja véleményét arról, hogy a kormány és a bankok közötti megállapodás, az egymás közötti dialógushoz való visszatalálás jó felvezetése lehet az IMF-tárgyalásoknak. Patai Mihály szerint nem szabad eltúlozni az IMF-delegáció hazautazásának jelentőségét, taktikai lépésről volt szó.